Menü Bezárás

november 2019

12. csoport 2019. november

12. csoport

AJTP hétvége

 

A novemberi hétvégét közvetlen a szünet után tartottuk. Péntek délután a Pécsi Püspöki Palotát nézhettük meg. A kert és a titkos alagút, amely egy boros pincéhez vezettet, minden tanuló fantáziáját megmozgatta. Senki nem jelezte a látogatás után, hogy papi pályára szeretne lépni, bár az épület és berendezésének pazar szépsége elkápráztatott mindenkit. Szombaton Székesfehérvárra utaztunk, ahol egy nagyon kedves idegenvezető segítségével megismerkedhettünk koronázó városunk nevezetességeivel és történelmi ismereteink is gazdagodtak. A város nevezetessége a Bory-várat. Itt egy valódi várúrnő (Bory Jenő dédunokája) mesélt a vár történetéről és a Bory családról. Nagyon érdekes volt látni, hogy vár épülhet saját erőből 40 nyár szorgalmas munkája nyomán és a beton, mint építő anyag nem csak panelházak építésére szolgál. Vasárnap a Mecseken túráztunk a János-kilátóra felmenve szó szerint felhőbe burkolóztunk. Azt se bántuk, hogy egy kicsit vizesek lettünk.

 


13. csoport 2019. november

13. csoport

 2019. november 9- 10.

November 10- én hajnali 4 órakor indult a buszunk Horvátországba, Plitvicére a tavakhoz. A 10- es csoporttal együtt utaztunk. Szerencsére az időjárás nekünk kedvezett, mert bár a határt átlépve legalább egy órán keresztül esett az eső, Plitvice felé közeledve azonban gyönyörű napsütéses, száraz idő volt, mely kitartott a túránk végéig. A buszon két diák hasznos információkkal látta el a csoportot a Plitvicei Nemzeti Parkkal kapcsolatban: milyen természeti jelenségeknek lehetünk tanúi, mennyi és milyen vízesésekkel, tavakkal, barlangokkal találkozhatunk útközben, milyen növény- és állatvilág jellemző a parkra, mennyire ismert és látogatott Európában és világszerte. A csoporttal a 4 km- es túrán vettünk részt. A kilátóról megtekintettük a nagy vízesést, jól kiépített útvonalon mentünk a hajókig, onnan kisebb távolságra pedig az elektromos buszig, amely visszaszállított bennünket a kiindulási helyszínre, ahol a kisboltban különböző ajándéktárgyakat vásárolhattak a fiatalok. Mindkét csoport tetszését elnyerte ez a gyönyörű vidék, és úgy vélték, megérte hat órát utazni ezért a kivételes látványosságért.

Másnap a csoport fele a kollégiumban agyagozott, karácsonyi díszeket gyártottak a családnak, tanáraiknak. A csoport másik fele a projektjén dolgozott a számítástechnika teremben. Utána cseréltek. Jó hangulatban szebbnél szebb, ötletes karácsonyi díszeket készítettek, melyeket ki is díszítettek, be is festettek. Ebéd után elindultunk az Uránia moziba, ahol egy animációs filmet nézhettek meg, amely nagyon tetszett a csoportnak.

 


9. csoport 2019. november

9. csoport

november 15.-16.-17.

A program az AJTP kezdő évfolyamának harmadik kollégiumi hétvégéjeként került megszervezésre az idei tanévben.

A program pedagógiai célja a megkezdett törtélnelmi ismereteket támogató információk mélyítése, rekreáció, környezeti nevelés, az önismeretet ,az egymás megismerését, az egymás segítését és a közös élmények szerzését fókuszban tartva a csoportkohézió fejlesztése.

Pénteken  történelem szakos kolléganő vezetésével folytattuk a múlt hónapban megkezdett török-kori Pécs felfedezését. Megtekintettük a Jakováli Hasszán dzsámit, sajnos csak kívülről, mivel éppen felújítás zajlik a műemlékben. De igy is látható a különlegessége, az dzsámihoz tartozó épségben maradt minaret. Illetve az épület előtt álló Pecsevi török történetíró szobra, akinek az írásaiból tudjuk felidézni a városunkban élő törökök középkori mindennapjait. Belvárosi sétánkat Memi Pasa fürdője felé folytattuk, . Az egyetlen jó állapotban megmaradt fürdő építmény példázza az akkori szokásokat. A  legnagyobb Pécsi dzsámival fejeztük be a kor megismerését. A Gázi Kászim pasa dzsámiját idegenvezetéssel tekintettük meg. Az épület nem csak kívülről, hanem belülről is különlegesség , jelen korban belvárosi keresztény templomkét működik  megtartva a török kori építészeti jellegzetességeket is.

Szombaton Siklósra utaztunk. Folytattuk a török kor műemlékeinek felkeresését. meglátogattuk Markoch bej dzsámiját. A siklósi vár történetének megismerését  történelem szakos kolléganő bevezetőjével kezdtük, majd a diákok az előzetesen megkapott anyagokból felkészülve egymásnak mutatták be a vár látogatható kiállításait. Így jártuk be az épületet és ismertük meg jellegzetességeit, nem évszázados történelmét, híres tulajdonosait.

Az Agóra étteremben elfogyasztott ízletes ebéd után a siklósi fürdőben folyattuk napunkat. A rekreáció jegyében illetve a diákok vízbiztonságának és egymásra figyelésének fejlesztése céljából. Kellemesen elfáradva értünk este vissza a kollégiumba.

Vasárnap a Pécsi állatkertbe látogattunk el. A környezeti nevelés fejlesztésének egyik fontos iránya a tantermen kívüli tapasztalatszerzés. A lehetséges terepek közül az egyik legjelentősebbnek tekinthetők a hazai állat- és növénykertek. A pécsi állatkert felújítása után interaktív terekkel, látványetetésekkel, bemutatókkal, izgalmas programokkal várja a látogatókat. Csoportunk az állatkert Akvárium-terrárium részében idegenvezetéssel ismerkedett meg az ott helyet kapó álatokkal. A halak, kétéltűek a látványos akváriumokban különleges élményt nyújtottak. A terrárium után a szabadban lévő állatokkal ismerkedtek meg a diákok, egyéni tempóban fedezhették fel az egzotikus, a világ más tájairól származó állatokat. A környezettel való kapcsolatunkat erősítve, gyalog, a Mecsek oldal egyik túraútvonalát követve értünk vissza a kollégiumba. Útközben megtekintettük Pécs egyik jelképét a felszabadulás emlékére állított Niké szobrot.

A délután folyamán a diákok beszámoltak a hétvégén szerzett élményeikről, 10+1 kérdésből álló TOTO feladatait oldották meg. A helyes válaszokat közösen megbeszéltük, felidézve, mélyítve a hétvége során megszerzett ismereteket. A legtöbb pontot gyűjtők apróbb ajándékokban részesültek. A környezeti nevelés fontos eleme a mikrokörnyezet rendben tartása, így a diákok a szobájuk takarításával, szekrényük rendbetételével zárták a kollégiumi hétvégét.

Pécs, 2019.11.21.                                                              Dancsházy- Nagy Ágnes

                                                                                                     csoportvezető