Menü Bezárás

szeptember 2020

10. csoport 2020. szeptember

10. csoport

  1. szeptember 19-20.

A program pedagógiai célja

 A mecseki flóra és fauna megismerése, mozgáskultúra fejlesztése, csoportkohézió kialakítása, problémamegoldó képesség fejlesztése, és a pécsi helyismeret bővítése

Szombat

A programokat egy egész testet megmozgattató túrával kezdtük. Túránk részeként először megnéztük a Pécsi Szent Imre templomot, és a bejáratával szemben elhelyezkedő Viktor Vasarely szobrot, a Jel-szobrot. Érdekessége az, hogy a hatszög síkjából kiemelkedő-bemélyedő kettős kocka optikai mozgást végez. Miután megcsodáltuk, utunkat a Mecsek-kapun át folytattuk. Ez a kapu jelzi a Mecsek és a város határát. Találgattuk, hogy lakik –e valaki a bástyában, de miután nem született megegyezés ebben a kérdésben, folytattuk túránkat a Kikelet Hotelig. Ez volt túránk legmagasabban elhelyezkedő állomása. Innen már lefelé vezetett az utunk. Az Ilonka pihenőnél meghallgattuk dr. Kenessey Aladár és feleségének, Szántó Ilonka, örök szerelmének történetét, majd a Balázs-pihenőnél megcsodáltuk az alattunk elterülő várost. Ezt követően lépcsőkön keresztül leereszkedtünk a Tettyei Mésztufa-baranghoz. Túravezetőnk segítségével sok új ismeretre tettünk szert az édesvíz által létrehozott barlang történetét illetően. Kollégium felé haladva megálltunk a Kálvária dombon, majd a kollégiumba érve, elfogyasztottuk az ebédet.

A délután folyamán az izgalomé volt a főszerep. A ParaPark Pécs csapata gondoskodott arról, hogy 1 óra leforgása alatt, minél érdekesebb feladványokkal tesztelje logikai- és problémamegoldó képességünket. 4 csapattal két körben játszottunk. Egy órát kaptunk, hogy a feladványok megfejtését követően kijussunk a bezárt szobából. Közös erővel tudtuk csak a feladványokat megoldani, de egyik csapatnak sem sikerült egy órán belül a feladatot teljesítenie. Nem keseredtünk el. Tele élményekkel, a kollégiumhoz vezető hazaúton, megbeszéltük mit kell másképp csinálnunk, hogy legközelebb sikerrel járjunk.

Vasárnap

Vasárnap délelőtt Pécs városának látványosságaival ismerkedtünk meg idegenvezetőnk segítségével. Érdekes történeteket hallottunk a Barbakánról, Szent István térről, a Székesegyházról, Cella Septichoráról, a római kori sírkamrákról, a szerelmesek lakatfaláról, Széchényi térről, Gázi Kászim pasa dzsámijáról, a Pécsi Nemzeti Színházról és a Jókai térről. Ittunk az ökörfejes Zsolnay-kútból, és megnéztük a pécsi villamost is. Sétánk utolsó állomásaként megcsodáltuk a Kórház téren álló Jakováli Hasszán Pasa Dzsámiját, amely Magyarország egyik legjobb állapotában fennmaradt török építészeti emléke, az egyetlen, amelynél a dzsámi és a hozzá csatlakozó minaret majdnem változatlanul megmaradt. Belvárosi sétánk során plusz feladatot kaptunk idegenvezetőnktől. Különböző állatokat kellett keresnünk szobrokon és az épületek homlokzatán. 29 állatot sikerült azonosítanunk, és megtaláltuk azt az egy állatot, aki kakukktojás volt a feladatlapunkon.

A délutánt pihenéssel, rendrakással, kollégiumi környezetünk rendbe rakásával és a másnapi órákra való készüléssel töltöttük.

Traubert Annamária

csoportvezető

 


11. csoport 2020. szeptember

11. csoport

Kollégiumi hétvége 2020.09.13.

A remek nyári időben az idén már hagyománynak tekinthető orfűi programunkon vettünk részt.

A legújabb lápi tanösvény volt az első állomásunk.

Az ösvény az Orfűi Malmoktól indul, majd az első száz méteren az Orfűi-patakot követi és a lápos területen egy kiemelt pallósor vezet egészen a Vízfő-forrásig. A tanösvény ezután kétszer is átvág a patakon, így érkezünk el a Mecsek Házhoz, ahonnan visszakanyarodva a réten keresztül visszatérhetünk a kiindulási állomáshoz. A tanösvényen kihelyezett táblákon keresztül ismerhetjük meg a malmok történetét és a helyi élővilágot.

Ezek után elindultunk, hogy idén is kajakkal és kenuval szeljük a habokat. A tavalyi évhez képest nagy magabiztossággal és rutinnal, ügyesen gyakoroltunk a vízen. Mindenki nagyon élvezte az aktív kikapcsolódást. A kenuzás után bérelt biciklikre pattantunk és elbicikliztünk a szabadstrandra ahol kihasználtuk a jó időt és sokan fürödtünk, napoztunk, éhségünket egy finom hamburgerrel csillapítottuk.

Így ért véget a nyárias szeptemberi hétvégénk, ami élményekben és feltöltődésben gazdag volt.

 


12. csoport 2020. szeptember

12. csoport

2020.09.19-20.

 

Már az egész csoport nagyon várta a hosszú kényszerű szünet után, hogy közös programon vehessen részt. Az első hétvégénk a 2020-21-es tanévben Balaton-felvidéki kirándulással kezdődött. A keszthelyi Festetics Kastély volt az utunk első állomása. A terület 1739-ben  került a horvát származású Festetics család birtokába. Festetics Kristóf 1745-ben kezdte el a család kastélyának az építését. A család a magyar történelemben és kultúrtörténetben jelentős szerepet töltött be. Festetics György alapította a Georgikont, amely Európa első felsőfokú mezőgazdasági intézete volt. A kastény épségben vészelte át a második világháború pusztításait és így sok tárgyi emlék fennmaradt, többek között a könyvtár is. A gyerekek betekintést kaptak a főúri életmódba és megtanulták, hogy a nemesi rang és vagyon a haladó szellemű tulajdonosok kezében jól szolgálja az ország fejlődését mind gazdasági és kulturális téren.

A tapolcai tavasbarlang és malomtó megismerése következett. Itt hazánk földtörténetének állomásaival és a mészkő barlang sajátosságaival ismerkedtek meg a gyerekek. A kirándulást a „Balaton Várának” meglátogatásával fejeztük be. A szigligeti vár egyike azon kevés várainknak, amely a török időkben sohasem hordozta tornyain az oszmán felségjelvényeket. A mai állapotában az egyik leglátogatottabb váraink egyike. Páratlan kilátás nyílik az egész Balatonra.

A hétvége további része a csoportban már hagyományos főzőszakkörrel folytatódott ebben az évben a sütés fortélyaival ismerkedünk meg. A tanulók két csoportban dolgoztak, az egyik a sós, a másik az édes süteményt készítette el megadott alapanyagokból. Muffin és virslis kifli készült.

A Pécsi múzeumok közül a Vasarely képtárba látogattunk el. A Pécsi származású művész sajátos térlátása és egyedi vonalvezetésű formavilága minden tanulónak megmozgatta a fantáziáját. A csatolt képeken jól látszik, hogy az egész csoport jól érezte magát és sokat tanult ezen a hétvégén is.

 


13. csoport 2020. szeptember

13. csoport

2020. szeptember 12-13.

Szeptember 12- én szombaton reggel különbusszal indultunk megkerülni a Balatont. A járványügyi előírásoknak megfelelően a diákok megfelelő távolságra foglaltak helyet egymástól. Első célállomásunk a gyönyörű Balatonfüred volt. A vitorlásmúzeum megtekintése előtt tettünk egy kisebb városi sétát. Megcsodáltuk a Tagore sétányt, Bujtor István szobrát, A halász és a révész szobrát, a Deák Ferenc emlékművet, a Kossuth Lajos forrást, melynek vizéből fogyasztottunk, sőt vittünk haza palackban, az Anna- bál helyszínét, az Állami Szívkórházat, a hajóállomást. A vitorlázeumban a diákok múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt, párhuzamosan három helyszínen. Szimulátor segítségével kipróbálhatták, milyen a viharos Balaton, és navigálási illetve kötélcsomózási ismereteket sajátíthattak el. Kép-, hanganyag és érintőképernyős információs rendszer, illetve a teraszon lévő vitorlázási eszközök segítségével játékosan, szórakoztató formában ismerhették meg a balatoni vitorlássportot. Következő állomásunk a Szigliget várába vezetett. Felsétáltunk a várba, megismertük a vár történetét a szöveges kiírások és videók segítségével, gyönyörködtünk a különleges panorámában, fotókat készítettünk. Az időjárás nekünk kedvezett, így következő állomásunk a balatonberényi strand volt, ahol rövid időre megmártóztunk a Balaton kellemes, immár nem túl meleg vizében. Ezután következett Balatonszentgyörgyön a vacsora, melyet az egész napos utazás és mozgás után jóízűen fogyasztottunk el.

13-án reggel nagy izgalommal készülődtek diákjaim a lézerharcra a pécsi Laser Cornerbe. 1 órás jegyet váltottunk, mely éppen elég volt arra, hogy jól kifárasszák magukat. Élvezettel adták át magukat a tevékenységnek, melyet én fent követtem a különböző kameraállásoknak köszönhetően. Kiváló feszültséglevezetési lehetőség egy efféle program a mostani tanuló korosztály számára. Kis sajnálattal konstatáltam azért azt, hogy ez az egy órás, pincében és sötétben történő program nagyobb lelkesedést vált ki belőlük, mint egy pár órás, természetben, tiszta levegőn és napsütésben történő kellemes túra. Mind a két menetben ugyanaz a három ember lett a legjobb pontgyűjtő, köztük egy lány. Ezután az Uránia moziban tekintettünk meg egy romantikus filmet (Miután összecsaptunk), mely tinédzserkori problémákat feszeget, és amely jó levezetése volt a hétvége programjának.

 


9. csoport 2020. szeptember

9. csoport

2020.szeptember 19-20.

A program az AJTP  9. évfolyamának első kollégiumi hétvégéjeként került megszervezésre az idei tanévben.

A program pedagógiai célja a megkezdett történelmi  és földrajzi ismereteket támogató információk mélyítése, rekreáció, környezeti nevelés, az önismeretet, az egymás megismerését, az egymás segítését és a közös élmények szerzését fókuszban tartva a csoportkohézió fejlesztése.

Szombaton reggel kisétáltunk a Zsolnay  Kulturális Negyedbe, útközben megálltunk a Búza téri kistermelői piacon, ahol a diákok a biotermékektől kezdve a saját készítésű péksüteményig megismerkedhettek a város  termelőivel s egészséges gyümölcsöt vagy más terméket vásárolhattak maguknak. A Zsolnay Negyedben idegenvezető várt minket. Az ő kalauzolásával jártuk végig a Sikorski-házban kiállított Gyugyi László, az Amerikai Egyesült Államokban élő elektromérnök, műgyűjtő, Zsolnay-porcelángyűjteményét „Gyugyi-gyűjtemény – A Zsolnay Aranykora” címmel. Délután a diákok játékos vetélkedő formájában mélyítették el a délelőtti program információit, majd moziba indultunk, ahol a Mulan című filmet néztük meg.

Vasárnap a kora reggeli órákban külön busszal indultunk a Balaton felvidékre. A kirándulásunkat Szigliget várának megtekintésévek kezdtük. A programgazda információt nyújtott a tájról és a vár történetéről, majd a diákok feladatokat kaptak  és a vár felfedezése önálló tempóban zajlott. A következő állomásunk a Tapolcai Tavasbarlang és Látogatóközpont volt. Idegenvezetéssel tekintettük meg a Tapolcai-medence földrajzi és természeti adottságait bemutató kiállítást, majd jó hangulatú, csoportkohéziót erősítő csónakázás következett a barlangban. A városka nevezetes Malom épületét és a mellette lévő tavat is megtekintettük.

Keszthely felé vettük az irányt, ahol a Festetics Kastély Helikon Könyvtár – Főúri életforma kiállítását tekintettük meg. Idegenvezetőnk alapos és sok információt tartalmazó tárlatvezetéssel mutatta be a Festetics család életét és az akkori világot.

Hazafelé Balatonszentgyörgyön fogyasztottuk el bőséges estebédünket.

Az esti hazaérkezésünk miatt, a kollégiumi hétvégét követő csoportfoglalkozáson adtak számot a diákok a kiránduláson megismert adatokról, információkról, nevezetességekről.

A foglalkozáson díjaztuk a legbátrabb evezőst, aki minden frusztrációját legyőzve vitte végig társait a tavasbarlangon, illetve a két tériszonyos kislányt, akik szintén félelmük határait átlépve mászták meg a szigligeti vár lépcsősorait.

 

Pécs, 2020.09.28.                                                      Dancsházy- Nagy Ágnes

csoportvezető