Menü Bezárás

november 2022

10-es csoport 2022. november

10. csoport

  1. november 19-20.

A program pedagógiai célja

Természeti környezet szépségeinek megismerése, történelemi ismeretek bővítése, hazaszeretet erősítése, környezet tudatos nevelés, csoportkohézió és mozgáskultúra fejlesztése

Szombat

Viszonylag kevés idő állt rendelkezésemre, hogy a 2 napos budapesti tartózkodásunkat előkészítsem, mert csupán 2 héttel korábban kaptuk meg a Pécsi Tankerülettől az engedélyt a hétvége megtartására. A kezdeti nehézségek ellenére az egyik legjobb hétvégét töltöttük együtt.

Féltem az utazástól, hiszen tömegközlekedés segítségével valósítottuk meg az összes programunkat, de minden könnyedén ment. Sok mindent szerettem volna megmutatni a csoportnak, így a szombati napon elég feszített tempót diktáltam.

6.25-től indultunk a kollégiumtól, mert el kellett érnünk a 7.19-kor induló IC vonatot. Mire felértünk Budapestre a nap is kisütött. J A Keleti pályaudvaron megvettem a budapesti közlekedésünkhöz szükséges jegyeket, majd az Országházhoz metróztunk.

Az Országházat idegenvezetőnk segítségével jártuk be. A Házban található 28 lépcsőház közül a díszesen aranyozott XVII-es városi lépcsőházon keresztül vezetett a sétánk az épület főemeletéig. Ezt követően a régi főrendiházi üléstermet tekintettük meg, ahol idegenvezetőnk elmagyarázta, hogyan tudnak szavazni a képviselők. Az üléstermet elhagyva a helyiséghez csatlakozó főrendiházi társalgó termébe érkeztünk. A pécsi Zsolnay gyárban készült pirogránit szobrok régi magyar népcsoportoknak és mesterségeknek állítanak emléket. Utunk innen a Ház mértani és Magyarország jelképes középpontjába, a kupolacsarnokba vezetett. Itt őrzik 2000. január 1. óta a magyar Szent Koronát és a koronázási jelvényeket. Az országházi látogatást a díszlépcsőház megtekintése zárta. A teret uraló, vörös színű szőnyeggel borított, 96 fokból álló lépcsősor a főbejárattól a kupolacsarnokig vezet.

Az Országházi látogatást követően folytattuk a programunkat a budai oldalon található Budavári sikló felkeresésével. A Sikló a Budapest Duna-parti látképének szerves részeként 1987 óta az UNESCO világörökség listáján is szerepel. Miután megkerestük a kockásfülű nyulat, kigyönyörködtük magunkat a panorámába, és meghallgattuk Fenyvesi Szabinát a Sikló történetéről, elsétáltunk a Szentháromság térre.

A Halászbástyára sajnos nem tudtunk felmenni, mert a jegypénztár nem üzemelt, de körbe tudtuk járni. Itt került sor Molnár Erika előadására, aki 5 érdekességet gyűjtött össze a Halászbástyáról.

Mátyás templomot, idő hiányában, csak kívülről néztük meg, de Tóth Virág előadásában sok új ismerettel lettünk gazdagabbak.

A Szentháromság térről indult a buszunk, amely elvitt minket a szállásig. A gyerekek nagyon várták már, hogy utazótáskáikat letegyék, és elfoglalhassák a szobáikat. Sok szabadidőt itt sem tudtam adni nekik, mert Tóth Attila kollégám jóvoltából, sikerült elővételben jegyeket venni, a gyerekek által annyira várt, Cyberjump Trambulin Parkba.

A Trambulin Parkba hosszú buszozást (19 megálló) követően érkeztünk meg, ahol kezdetét vette a 2 órás ugrálás. Kipróbáltuk hogyan lehet trambulinon ugrálva kidobós játékot játszani, fejlesztettük akrobatikus képességeinket a nyílt trambulin pályákon, slackline eszközön egyensúlyoztunk, összecsaptunk egymással battle beam párbajban, kipróbáltuk milyen érzés zsákolni kosárba a trambulinos kosárlabda pályán, megméretettük magunkat a ninja warrior pályákon. A komoly fizikai erőnlétet igénylő eszközökön csak a legedzettebb vállalkozók tudtak végigmenni. Nekem nem sikerült. L A fiatalok számára a legnépszerűbb a szivacsmedence volt, ahol mindenki kedvére gyakorolhatta ugráló tudományát, de a szivacskockákkal való egymásra dobálás és egymás belelökésének művészetét is tökélyre fejlesztették. Kipróbálták még a mászófalat és a Big Bagjumpot is, amelynél az ugrást követően egy biztonságos, légpárnás eszközbe történik a landolás.

Elfáradva ugyan, de tele élményekkel hagytuk el a Trambulin Parkot. Az ugrálást követően a gyerekek nagyon megéheztek. Utunk az étterembe vezetett, ahol elfogyasztottunk azt a minimális vacsorát, amit kaptunk. A szálláshoz rendeltem félpanziós ellátást, amelynek vacsora része nagyon szerényre sikeredett. A szállásra visszatérve, összedobtuk, és megosztottuk egymással az utazásról megmaradt szendvicseinket, hogy senki ne feküdjön le éhesen.

Vasárnap reggel derült ki számomra, hogy a szoba elosztás nem volt a legszerencsésebb, mivel a lányok szobájába éjszaka hideg volt, és fáztak, a fiúk szobájába pedig nagyon meleg volt, akik emiatt éjszaka nyitva is hagyták az ablakokat.

Vasárnap

Vasárnap reggel bőséges reggelit kaptunk a szálláson. Reggeli után összepakoltunk, és táskáinkkal ismét felkerekedve, elindultunk hétvégénk utolsó programjára, a Tropicariumba.

Buszra szállást követően még el sem értünk az első buszmegállót, mikor kiderült, hogy egy diák a buszmegállóban maradt. Kollégám, a buszról leszállva visszasétált érte, hogy a következő buszt elérve csatlakozzanak hozzánk.

Míg vártunk, hogy teljes legyen a csoportlétszámunk és kinyisson a Tropicarium, Heincz Miklós előadásában hallgattuk meg néhány érdekes információt a cápás állatkertről.

A rájasimogató sajnos átépítés miatt nem üzemelt, de így is nagy élmény volt végig sétálni az akváriumok között. Számos cápafajt (zebracápát, homoki tigris-, és barna szirtcápákat), aligátorokat, egzotikus hüllőket és kétéltűeket, kis majmokat, madarakat, és több ezer színes halfajt láthattunk.

Tropicarium után szabad program következett (a hétvégén először), amit a fiatalok a Campona Bevásárlóközpontban tölthettek el. Ezt követően ebédeltünk, majd a Keleti pályaudvar felé vettük az irányt, hogy elérjük a 15.53-kor induló IC vonatot.

Nagyon tartalmas programú, jó hangulatú hétvégét töltöttünk együtt. Büszke vagyok a gyerekekre, mert a programok és a közlekedés alatt is nagyon fegyelmezetten viselkedtek, és a rövid szabadprogram ellenére is azt a visszajelzést kaptam tőlük, hogy az egyik legjobb hétvégét sikerült megszervezni nekik.

Traubert Annamária

 


11. csoport 2022. november

11. csoport

Beszámoló AJTP hétvégéről

 

  1. november 26.-27.-én az AJTP 11. csoportja bentmaradós hétvégét tartott. A program megvalósítására kétszeri halasztás után valósult meg. Október 1.-2.-án a kifizetési tilalom miatt, november 19.-20.-án egészségügyi problémák miatt kellett halasztani.

            Szombat reggel a gyerekek 8-kor reggeliztek, 9-kor találkoztunk az aulában. Három gyerek betegség miatt nem tudott a programon részt venni. (Bogdán Hanna, Horváth Robi, Benkő Jázmin) Kisérő tanárok Mogyorósi Tamás és Győri Gábor voltak.

A buszunk 9:50-kor indult Siklósra. Pozitív meglepetés volt, hogy különbusszal utazhattunk, pedig előzetesen a Volán azt jelezte, hogy ilyen járatot nem tud indítani. Siklósra érkezve a várba siettünk, ahol két órás, kitűnő idegenvezetést élvezhettünk. A várban annyi kiállítótér, olyan gazdag anyag található, hogy még ennyi idő alatt sem értünk a végre.

Ebédet a „Két sirály” vendéglőben kaptunk. Az árak nem voltak magasak, a menü finom és elég nagy adag volt. Menü árban biztosították a vegetáriánus étkezést is. Ha más AJTP csoportok is Siklósra látogatnak, javaslom az éttermet.

Délután 14:00-tól 17:00-ig a siklósi Thermal Spa-ban voltunk. A gyerekek valamennyien átöltöztek fürdőruhába, többségük élvezte a fürdést. Haza a Siklósról 17:45-kor induló menetrendszerinti busszal utaztunk. A gyerekek este 19:00-kor kaptak vacsorát a kollégiumban.

Vasárnap reggel 7:00-kor volt reggeli. Benkő Jázmin meggyógyult, Kovács Jázmin megbetegedett, így ismét 21 gyerek vett részt a programokban. Kisérő tanárok Szilárd Adél és Győri Gábor voltak. 7:15-kor indultunk a Leaser Cornerbe, ahol 8:00-tól 10:00-ig volt időpontunk. A gyerekek nagyon élvezték a játékot. A kollégiumba visszaérve kezdtük a főzést. Pincepörkölt készült az udvaron bográcsban. Disznócombból és kevés csülökből főztük, krumplit adtunk hozzá, de kenyeret is vettünk. A főzés és étkezés után beszélgettünk kb. délután 3-ig. A beszélgetésen részt vett Tillman Gábor osztályfőnök is.

 

Pécs, 2022.12.05.                               Győri Gábor

Csoportvezető


13. csoport 2022. november

13. csoport

  1. november 19- én idegenvezetőnk, Szilágyi Zsuzsanna kíséretében Pécs belvárosában tettünk egy két órás, igen tartalmas sétát.

Számtalan érdekességet hallgathattunk meg a Barbakánról, a városfalról, a Szent István térről, bementünk a Székesegyházba is. Több diákom nem járt még benn, de azoknak is nagy élmény volt, akik már sokadjára voltak a gyönyörű épületben. Lementünk az altemplomba is, ahol idegenvezetőnk énekelt nekünk egy gyönyörű dalt, és a gyerekek megfigyelhették, hogy a terem minden pontján kristálytisztán hallatszik az énekhang. Ezután közösen elénekeltük a Kiskarácsony, nagykarácsonyt, majd felsétáltunk az egyik toronyba, ahonnan megcsodáltuk Pécs városát, és csoportképet is készítettünk. A székesegyház után az ókeresztény mauzóleumban is jártunk, ahol szintén hasznos információkkal gazdagodtunk. Ezután a szerelmesek lakatos kerítését tekintettük meg, ahova egy- két diákom helyezett már korábban lakatot, majd a Széchenyi tér szobrairól, épületeiről hallgathattunk meg tartalmas előadást.

A jó két és fél órás program után elfogyasztottuk a kollégiumban a finom, meleg ebédet, majd adventi koszorúk gyártásába kezdett a csoport. Piros, zöld és natúr színű díszekkel dolgoztunk. A gyerekek nagyon élvezték a kreatív tevékenységet, és szebbnél szebb alkotások születtek a kezeik alatt. Munkálkodásuk közben karácsonyi dallamok szóltak, illetve egy diákom érdekességeket olvasott fel a karácsonyi népszokások kapcsán.

Másnap eredetileg Óbányára kirándultunk volna, de látva a várható időjárást, változtattunk tervünkön, és csak Gyükésig terveztük meg utunkat, remélve, hogy abban a két- három órában nekünk kedvez majd az időjárás. Sajnos kora reggeltől szakadt az eső, így eltöröltük a kinti programot. A gyerekek  a reggeli után a számítógép teremben projektjeiken dolgozhattak, az ebéd után pedig kitakarították és rendbe tették szobáikat.

Hajdú Anett


9. csoport 2022. november

9. csoport

Kollégiumi hétvége / 9.csoport       2022. November 12.-13.

 

A program a csoport októberi elmaradt kollégiumi hétvégéjének pótlásaként került megrendezésre.

Az utazás pedagógiai célja a történelmi- földrajzi ismeretek mélyítése, a környező országok kultúrájának megismerése, a csoportkohézió erősítése, az együttműködés, társas kompetenciák fejlesztése.

Szombaton a kora reggeli órákban indultunk a kollégium elől a 12. csoporttal együtt.

Első utunk a Balaton felvidék érintésével Sümeg felé vezetett. A ködös hajnal után ragyogó napsütésben értünk a történelmi nevezetességhez. Idegenvezetőnk segítségével fedezhettük fel a múlt korok lenyomatait a várban.

A középkori emlékeket magunk mögött hagyva átléptük a határt és osztrák oldalról közelítve kirándultunk az Írott kőhöz, mely Burgenland, a Kőszegi -hegység és egyben a Dunántúl legmagasabb pontja, nevét az egyes feltételezések szerint az itt áthaladó Batthyány–Esterházy határ feliratozott határkövéről kapta. Itt magasodik a trianoni határ által „kettévágott kilátó”, melynek tetejéről jól láthatóak az Alpok vonulatai.

A könnyen teljesíthető túrázás után a kora esti órákban érkeztünk meg Sopronba, ahol rövid városnézés után foglaltuk el szállásunkat egy kollégiumban és fogyasztottuk el jól megérdemelt pizzánkat.

Vasárnap reggel utunk újra a határon túlra Bécsbe vezetett. A császári rezidencia a  Schönbrunn nem csak lakóhelyként, hanem fontos történelmi események reprezentációs színhelyeként is szolgált akár a monarchia időszakában, akár az újkori történelemben. Audioguide-os idegenvezetéssel tekintettünk meg a csodás termeket, a fényűző berendezéseket. Sajnos a szintén lenyűgöző parkot nem láttuk a nagy köd miatt.

A kastély megtekintése után városnézésre indultunk, idegenvezetőnk segítségével jártuk körbe a belváros gyalog megközelíthető nevezetességeit.

Rövid szabadprogram után indultunk hazafelé és a késő esti órákban értünk vissza a kollégiumba.

Úgy gondolom ez a kollégiumi hétvégénk is teljes és tartalmas, élményekkel gazdag programokkal a diákok számára is emlékezetessé válik.

 

Pécs, 2022.11.14.                                                                   Dancsházy-Nagy Ágnes  csoportvezető