Menü Bezárás

Hónap: 2026. szeptember

10. csoport 2026. szeptember

10. csoport

  1. szeptember 26.

 

A program pedagógiai célja

Környezeti és kulturális nevelés, hagyományápolás, szőlő-és bortermelés kultúrájának megismerése, csoportkohézió erősítése

 

Szombat

A tanév első bentmaradós hétvégéjére Siklóson a Brunyai Birtokon került sor. Bíborka már az előző tanévben felajánlotta, hogy szívesen megmutatná a csoportnak a családi gazdaságukat, és miután a szülők is támogatásukról biztosítottak, így kezdetét vehette a hétvégi programunk.

Az ebédre való alapanyagok szállításában segítséget kaptunk Bálint szüleitől, hogy ne a buszon kelljen mindent szállítanunk.

Bibó édesanyja sok szeretettel és finom mustból készített jégkásával várt minket. Ismertette a programlehetőségeket, amiből a gyerekek szabadon választhattak. A lehetőségek között szerepelt a közös ebéd előkészítése és főzése bográcsban, a birtok és a környék felfedezése, és borospincéjük látogatása is. Vittünk röplabdát, petángot és kártyát is, így unatkozásnak nem volt helye ezen a napon. A gyerekeknek nagyon tetszett, hogy egyetlen program sem volt kötelező, szabadon dönthettek ki melyik programba csatlakozik be.

A közös ebéd főzésével kezdtük a programot. A főzésbe a csoport több mint fele becsatlakozott. Büszke voltam arra, hogy a fiúk sem vonták ki magukat a feladat alól, így nagyon hamar már a bográcsban főtt az ebédre való.

Miközben vártuk, hogy elkészüljön a paprikás krumpli, voltak, akik sétálni indultak, voltak, akik petángoztak, röplabdáztak, voltak, akik fügét vagy szőlőt szedtek, és voltak, akik beszélgettek egymással.

Ebéd után következett a borospince látogatása. Vendéglátónk mesélt nekünk a családi gazdaság működéséről, a szőlőfajtákról, borkészítésről, és megmutatta a fémtárolók és fahordóik mellett a gépparkot is. Lenyűgöző volt hallgatni, hogy egy-egy palack bor mögött mennyi szakértelem és milyen sok munka áll.

Rengeteg élménnyel zártuk a tanév első bentmaradós hétvégéjét, ahol a gyerekek visszajelzése alapján az abszolút nyerő az volt számukra, hogy szabadon választhattak a programlehetőségek között.

Traubert Annamária

csoportvezető

 


11. csoport 2026. szeptember

11. csoport

Beszámoló bentmaradós hétvégékről

2026.09.04.-06 Krk

 

Péntek reggel 6 órakkor indultunk különbusszal a kollégium elől. Kisérőként Mogyorósi Tamás AJTP programgazda, Lukács Izabella gazdasági vezető, Bolla Korinna osztályfőnök és Győri Gábor csoportvezető tartott a csoporttal A 11. csoport 19 tanulója hiánytalanul és időben érkezett. Csatlakozott hozzánk Fenyő Anna a 11. AJTP-ből. Ő Bogdán Hanna helyére érkezett, mert Hanna sajnos év végén megbukott és elhagyta az intézményt. A kirándulás szervezését elsősorban Mogyorósi Tamásnak köszönhetjük.

Buszosunk Laci egy pihenővel a Kamacsnik-kanyonig vitt minket. A folyóvölgyben a szárazság miatt alig volt víz, de így is különleges látványt nyújtott. Különösen a forrás áttetsző kék színű vize volt egészen egyedi. Abból sokan ittunk, megtöltöttük kulacsunkat. A néhány kilométeres gyalogút nem volt különösebben megterhelő, bár néhányan még ezt is soknak érezték. Érdekes mód nem a nagyobb súlyfelesleget cipelő lányok reklamáltak, hanem olyanok, akik biztos, hogy a többszörösére is képesek lettek volna.

A szurdokvölgyből már csak egy keveset kellett buszoznunk a szállásunkig. Két-három ágyas légkondicionált szobákban helyeztek el minket. A fürdőszobák fel lettek újítva, de az ablakokon, ágyakon, falakon látszott, hogy nem egy luxushotelben vagyunk. Mindenesetre csoportunknak ez a szállás teljesen megfelelt.

Este még közösen fürödtünk egyet, majd következett a vacsora. A svédasztalról bárki korlátlanul fogyaszthatott, választék is volt. Mindenki jól lakott, kivéve Horváth Robit, aki betegsége miatt csak a magával hozott ételeket ehette.

Az esték kellemesen és visszafogottan zajlottak. Senkire nem kellett rászólnunk hangoskodás, alkoholfogyasztás, vagy más fegyelmezetlenségek miatt.

Szombaton Krk és Vrbnik középkori városait tekintettük meg. Mind a két kisváros strandján fürödtünk, a gyerekeknek különösen Vrbnik strandja tetszett. Nagyon tiszta volt a víz és még ugrálni is lehetett. Az idegenvezetést a kisvárosokban és az egész úton Mogyorósi Tamásnak köszönhettük. Minden információt megtudtunk, annyit, amennyit csak be tudtunk fogadni. A pénzügyi részt, a számlákat Lukács Izabella intézte: Én és Korinna csak a gyerek lelkével és a lustábbak noszogatásával kellett törődnünk.

Vasárnap Rijekát tekintettük meg. A kikötőnél és a Korzó környékén kezdtük, majd felmentünk a várnegyedbe. A várból csodás kilátás nyílt a városra és környékére. A buszra szállás előtt fagyit is kaptak a gyerekek.

Délután egy után indultunk haza: Sajnos pisilés miatt idő előtt meg kellett állnunk, így veszélybe került az ütemterv végrehajtása. Laci sofőrnek köszönhetően este 6-kor mégis a barcsi étteremnél voltunk, ahol finom vacsorát kaptunk. A kollégiumhoz este 8-ra érkeztünk.

A kirándulás összességében jól sikerült, gazdag élményeket és új tudáselemeket kaptunk. A gyerekek többsége élvezte a kirándulás egészét.

Pécs, 2026.09.07. Győri Gábor csoportvezető


12. csoport 2026. szeptember

12. csoport

Beszámoló 12.-es csoport AJTP hétvége.2026.09.25.-26.

Nagyon régóta vártuk már ezt a hétvégét, ugyanis a csoport két napra Olaszországba utazhatott. Már 7 éve nem sikerült pénzhiány miatt AJTP-s csoportnak eljutni Olaszországba. Az előző évben igyekeztünk olyan programokat szervezni, amelyek igen költséghatékonyak voltak. A környező megyeszékhelyekre a kedvezményes országbérlettel, menetrend szerinti járattal jutottunk el, ami jelentős pénzmegtakarítást jelentett. Az utazást több hetes tervezgetés előzte meg, több útitervet is készítettünk és még a repülővel történő utazás is felmerült. A tervezés során a gyerekek is aktívan részt vettek, főleg Kovács Olivér, Huszár Krisztián és Seres Gergő segített. Persze az „álmainknak” az anyagi források szűkössége határt szabott. Ebben a fázisban kapcsolódott be Mogyorósi Tamás tanár úr a programgazdánk a szervezésbe, és a végleges program, a szállás, a belépők megszervezése teljesen az ő körültekintő munkáját dicséri. Az utazás anyagi lebonyolítása neki köszönhető.

2026.09.25.-én indultunk el reggel 5:45-kor, mindenki a buszon volt és nagykanizsai első pihenővel, megérkeztünk a szlovéniai Skocjan cseppkőbarlanghoz. Itt ebédeltünk és körülbelül 2 órán át a hegy belsejében lévő egyedülálló barlangban kirándultunk. A terep nem volt könnyűnek mondható, hiszen a hegy belsejében voltunk, de kárpótolt bennünket az egyedülálló földalatti folyó, és az évezredek alatt kifejlődött cseppkövek látványa. Ezen a napon a következő megállónk Triesztben volt, itt a városnézés után egy kis szabadidőt is kaptunk és egy kis ízelítőt az olasz mentalitásból. Trieszt a volt Osztrák-Magyar Monarchia harmadik legnagyobb városa volt, így magán viseli az olasz mellett a Monarchia jellegzetes építészeti stílusát és hangulatát is. A városnézés után a Miramare kastélyt és csodálatos parkját nézhettük meg, mindenki saját tempójában és saját érdeklődési körének megfelelően szánhatott időt arra, hogy az épületet vagy a parkot esetleg a tengerpartot részesíti előnyben. A kastély és a park a tavaly látott Schönbrunni kastély kistestvéreként maradt meg emlékezetünkben. Triesztből a velencei szállásunkra körülbelül 21 órakor érkeztünk meg. A szállás nagyon kényelmes, tiszta, légkondicionált mobilházakban volt, ahol kényelmesen tudtunk pihenni.

2026.09.26.-án reggel finom, bőséges reggeli után megkezdtük velencei városnézésünket. Már az is nagyon érdekes, és szokatlan volt számunkra, hogy autóbusz helyett kishajóval közelítettük meg a város központját. Vaporettónk a Canal Grandén haladt végig, és így a történelmi belváros gyönyörű palotáit, szállodáit láthattuk elsőként. A Szent Márk téren szálltunk ki, és megcsodálhattuk „Európa legszebb szalonját”, ahogy Napóleon elnevezte a teret a Dózse Palota, a Szent Márk-Székesegyház, az óratorony, és a Szent Márk Székesegyház harangtornya. A tér építészeti sajátossága osztatlan tetszést keltett a tanulók körében. Egy kis szabadidőt itt is sikerült adni a gyerekeknek, akik nagyon élvezték a város forgatagát, és apró emléktárgyakkal igyekeztek megköszönni szüleiknek, hogy megteremtették számukra az utazás anyagi feltételeit. Többen megkóstoltuk a finom olasz fagyit, kávét és pizzát. Persze Velence igen drága város. A városközpontból gyalog sétáltunk ki a buszhoz, még kiélvezhettük ennek a csodálatos egyedülálló vízre épült városnak a különleges atmoszféráját. Bár a város még így szeptember végén is tömve volt turistákkal, de a szűk sikátorokban keskeny kis hidakon senki sem tülekedett, lökdösődött, és mindenkin látszott, hogy szívesen, örömmel sétál az utcákon. Az olaszok rendkívül barátságosak, kedvesek, és segítőkészek voltak. Senki nem sietett, nem idegeskedett, élvezte az őszi napsütést, és jó időt. Ez a mentalitás nagy hatással volt mindannyiunkra.

Hazafelé Szlovéniában egy út melletti vendéglőben ebédeltünk, így egy kicsit megmozgathattuk a hosszú buszutazás során a lábainkat. A kirándulásunk 22 órakor ért véget, a kollégiumban bőséges vacsora várt minket. Úgy gondolom, igazi maradandó élmény volt mindannyiunk számára ez a rövid, de nagyon tartalmas kirándulás. Csak ajánlani tudom mindenkinek a változatos szlovén tájat és a csodálatos Olaszországot. Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a kirándulásnak.

 

Geráné Dr. Kovács Katalin

csoportvezető

 


13. csoport 2026. szeptember

13. csoport

  1. 09. 19-20.

A 0. évfolyam számára szervezett első bentmaradós hétvégénkre szeptember harmadik hétvégéjén került sor. A célom a történelmi belváros mélyebb megismerése, az űrkutatási ismereteink bővítése és a Mecsek feletti és alatti túrázás volt.

Szombat.
A diákokkal délelőtt egy történelmi sétát tettünk a belvárosban, amelynek során jobban megvizsgálhattuk Pécs régre nyúló társadalmi gyökereit. A történelmi és művészeti emlékek mellett megálltunk, és adóztunk a neves személyek emlékének. A következő állomásokon a diákok előzetes gyűjtőmunkával mutatták be a főbb tudnivalókat a Barbakánról, a Liszt Ferenc-szoborról, a Tizenkét apostol szobráról, a középkori egyetemről, a dzsámiról, a Nemzeti Színházról, a Weöres Sándor-szoborról és a Zsolnay-kútról.

Délután következett az ismeretterjesztő planetáriumi foglalkozás, ahol az űrkutatás történetéről tartottak nekünk előadást. A diákokat nagyon érdekelte az űrben való élet, és az emberiség nagy tette, a holdraszállás.

Vasárnap.

A csoporttal délelőtt felmentünk a TV-toronyba, és lenéztünk a tájra. A diákok nagy örömmel keresték a városban életük színtereit, mint a Leőwey, a kollégium és az Árkád. Sajnos a levegőben lévő por miatt nem láttunk messzire, de így is sok képet készítettek a fiatalok.

A TV-torony meglátogatása után a Dömörkapunál található Meseerdőt is felkerestük, ahol a Mecsek varázslatos történeteit olvashattuk. A hegység tájsebeit a Flóra-pihenőnél (vagy Flóra-kilátónál) mérhettük fel. A túra során leereszkedtünk a tettyei romokig, ahol a mésztufabarlangban megnéztük a mélység rejtett örökségét.

A diákokkal közösen közel 30 000 lépést tettünk meg a hétvégén. Véleményem szerint egy tartalmas és sokszínű hétvégét töltöttünk együtt.

 

Tar Krisztián

csoportvezető

 


9. csoport 2026. szeptember

9. csoport

2026.09.05.

Kaposvár

A kollégiumi hétvége a 9.csoport, 3.évének első bentmaradós hétvégéjeként került megszervezésre. A pénteki napra iskolai kirándulást terveztünk, azonban az esemény nem valósult meg.

Szombat

Kaposvári utazásunkat tömegközlekedéssel valósítottuk meg. Mivel az országos járatokra nem lehet előre helyet foglalni, hiába jelentjük be a csoportot, kissé izgalmassá vált, hogy mindenki felfér e az adott járatra. Szerencsére mi időben sorban álltunk, de így azoktól vettük el az ülőhelyet, akik messzebbre (Veszprémbe) utaztak. Nem arattunk nagy sikert az utazóközönség ezen részében, kaptunk is néhány negatív megjegyzést. Tanulság ebből az, hogy figyelembe kell venni az utazás előkészítésénél, hogy a gyorsjáratokat leginkább a legtávolabbi célállomásra igyekvők veszik igénybe. Amennyiben mi nem így utazunk, akkor érdemesebb a lassabb, de kevesebb utassal induló járatokat előnyben részesíteni.

Kaposvárra érve városnéző sétánkat  a fő térre vezető, árnyas, virágos utcán kezdtük, ahol már rögtön betekintést kaphattunk a 19.sz. elején polgáriasodó és gazdaságilag fellendülő városka csodás épülteiből. Kísérőtanárunk Fülöné Kiss Ágnes  mesélt az épületek történetéről volt és jelenlegi funkcióiról. Így haladtunk végig a város Fő utcáján is, ahol a Ripl- Rónai fesztivál délelőtti forgatagába csöppentünk.

Szerencsénkre, pont olyan meg tudtunk tekinteni néhány kortárs táncos produkciót, mely kellően feldobta a diákok hangulatát, így sokkal motiváltabban és jobb kedvvel nézték végig  a Rippl-Rónai Múzeum mind a 4 kiállítását. Voltunk a Vadászati, a Néprajzi , a Természettudományi és a Képzőművészeti kiállításon is. Az interaktív játékokkal felszerelt kiállítóterek számos érdekességet és új ismeretet nyújtottak.

A művelődés után a sétáló utca végében található étteremben fogyasztottuk el bőséges ebédünket, majd levezető sétaként a méltán híres és nagy múltú Csíky Gergely színházat is megtekintettük, körbejártuk, majd a közelben lévő Virág fürdő hűs vize és szolgáltatásai által nyújtott élményekbe vetettük magunkat.

Kellemesen felfrissülve, tanulva a délelőtti tömegközlekedési tapasztalatokból, egy Kaposvár-Pécs közvetlen járattal jöttünk vissza Pécsre. Kicsit hosszabb volt így az út és kényelmetlenebb a busz, de így is rendben megérkeztünk.

 

2026.09.08.                                                                      Dancsházy-Nagy Ágnes