Beszámoló bentmaradós hétvégéről
2023.09 23-án és 24-én a 11. csoport bentmaradós hétvégét tartott. A programon 18 diák és 2 kisérő (Tóth Attila, Győri Gábor) vettek részt. A 3 hiányzó közül Endrőczi Kristóf lakodalomban volt, Vavika Richárdot a Szent Ágota központ vitte táborba, Horváth Róbertnek műtétje volt. A három hiányzás közül kettőt teljesen indokoltnak gondolok, de a Szent Ágotával tudatosítani kell, hogy egy hónapok óta szervezett programról nem rendelhetik haza az utolsó pillanatban a gyereket.
Véméndre látogattunk a hétvégén. Az ötletet az adta, hogy tavaly még 2, idén 1 diákunk onnan származik. Szombat reggel 6:15-kor indultunk a kollégiumból. 7:00-kor indultunk az autóbusz végállomásról. Pécsváradon át kellett szállnunk, fél kilenc után érkeztünk a faluba. Az eső nagyon intenzíven esett, bőrig áztunk az úton.
A szállás elfoglalása után Palotabozsokra mentünk. Gyalogtúrát terveztünk, de a sáros talaj és a csendes eső miatt három személygépkocsival oldottuk meg az utazást. A helyi vasúttörténeti múzeum nagyon tetszett a gyerekeknek. Mindenhez hozzá lehetett nyúlni, mindent ki lehetett próbálni. Sajnos a hajtányt az időjárás miatt nem használhattuk, ennek ellenére a kirándulás egyik legjobban sikerült programja volt ez. Más AJTP csoportoknak is ajánlom a meglátogatását!
A szállásunk Véménden olcsó (4000 ft/fő) és jó minőségű volt. Minden szobában volt fürdő, használhattuk a sportcsarnokot, konyha, hatalmas közösségi tér is tartozott hozzá.
Délben pizzát ebédeltünk, ami a zengővárkonyi Retro Pizzériából származott. A hatalmas, 4-6 embernek elég pizzák darabja kb. 5500 forint volt, vagyis nem csak finomat, de nagyon olcsó ebédet is kaptunk.
Délután a helytörténeti múzeumba mentünk. Egy nyugdíjas tanárnő nagyon részletesen ismertette velünk a véméndi svábok törtrénetét, kultúráját. Voltak külön szobák a bukovinai székelyek és a felvidéki magyarok tárgyaiból is. Én is sok újdonságot hallottam, a gyerekeknek talán még túl sok is volt az új információ. (Több mint két órás előadást kaptunk). Innen átmentünk a református imahelyre, ahol a helyi gyülekezet képviselői meséltek a református felekezetről, és a felvidékről kitelepítettekről. Este kolbászt, krumplit grilleztünk. Vendéglátóink süteménnyel is kényeztettek minket. A sportcsarnokban fociztunk, az ebédlőben kártyáztunk.
Vasárnap alaposan kialudtuk magunkat, majd tíz órától a helyi óvónők tartottak nekünk népismereti foglalkozást. Sváb papucsokat párosítottunk, babákat pelenkáztunk és pólyáztunk sváb hagyományok szerint.
Délután szekerezni indultunk. Szegény lovak bármennyire nagy igáslovak voltak, megszenvedtek velünk. 22 személynek és a kocsinak a súlya sok lehetett nekik a dombos terepen. Bejártuk a falu utcáit és présházait, megnéztünk egy „pincekutat”, kereszteket, szentháromság szobrot. Végül a kocsi defektet kapott, így a tervezettnél hamarabb abba kellett hagyni a programot, de így is nagy élmény volt.
Este 17:26-kor indult a pécsi busz. Körülbelül este 7-kor értünk a kollégiumba, ahol még el kellett pakolnunk a felszereléseket, megmaradt élelmiszert.
Győri Gábor
Pécs, 2023. 09. 26.