Szeptember 22-24:
Péntek: Pénteken az osztály közösen vacsorára paprikás krumplit készített. Közben a szülők megérkeztek, és a szülői értekezlet végére a vacsora is elkészült. Néhány bátor vállalkozó a szülők közül meg kóstolta a főztünket.
Szombat: A szombati és a vasárnapi programot megcseréltük, az időjárás miatt. Szombaton Pécs belvárosával ismerkedett meg a csoport. A Széchenyi tér a Ferencesek utcája a Kálvária utca a Szent István tér érintésével a Dzsámit a Székesegyházat tekintettük meg. A Székesegyház a mai formáját a 19-dik századi átépítés során nyerte el. Hallhattuk a híres Angster orgonát megszólalni. A Dzsámi török-iszlám építésű. Eredetileg keresztény templom volt, Kázi Khászim építette át iszlám imahellyé. A Ferencesek utcáján több építészeti stílus elemeit fedezhettük fel az épületeken, és a híres Pécsi Litke pezsgőgyárat is megnézhettük.
Vasárnap: Vasárnap a Dömör-kaputól az állatkertig sétáltunk. A Pécsi állatkert 1960-ban nyitotta meg kapuit, és 2016-ban újították meg a modern állatvédelmi követelményeknek megfelelően. 4 hektáron 300 faj és 1500 egyed kapott helyet. Etethettünk mókusmajmokat simogathattunk nyulat, kecskét, malacot és az oroszlánetetést is megnézhettük. A hétvégét játékos totóval zártuk.