Menü Bezárás

12. csoport 2025. október

2025.10.18. szombat. Az osztály ezen a hétvégén sem tudott teljes létszámmal részt venni a programokon. Forner Kamilla röplabdatalálkozón, László Gréta balettversenyen, Brunyai Levente pedig kézilabdaversenyen volt. Gágó Enikő, Gágó Tímea és Egervári Lorena betegek voltak. A hétvége tervezésénél még nem tudtuk, hogy ez a szombati nap munkanap lesz. A tanítás után a szokásos izgalommal gyülekeztünk a buszpályaudvaron, féltünk, hogy nem fogunk mindannyian felférni a kaposvári menetrend szerinti járatra. Sajnos ez történt, 5 tanuló csak a későbbi busszal tudott utánunk jönni Zomi Lóránt tanárúrral. 14 órára Kaposváron voltunk és tudtunk egy rövid városnézést tenni a központban megnéztük a Dorottya-házat, a Szent István-díszkutat, a Nepomuki Szent János templomot. A belvárosi sétánkat a gyönyörű Csiky Gergely színház és park meglátogatásával fejeztük be. A délután többi részét a kaposvári Virág Élmény- és Gyógyfürdőjében töltöttük. Szerencsére hazafelé már mindenki együtt tudott utazni. Mindannyian egészségesen elfáradtunk és jól esett a meleg vacsora.

2025.10.19. vasárnap. Szerencsére nem kellett túl korán kelnünk. 8 órakor volt reggelink és kényelmesen elkezdhettük a vasárnapi mecseki túránkat. Első állomásunk a Tettye volt itt egy kicsit megpihentünk és a játszótéren jókedvre derültünk a sok vidám kisgyerek láttán. Ezután a Balázs pihenő következett, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a városra. A harmadik állomásunk az Ilona pihenő volt és innen tovább folytattuk az utunkat az őszi erdő színei közt. Visszafelé másik útvonalat választottunk a Tettyéről az Ágoston tér érintésével a belváros felé tértünk vissza kollégiumba. A jó kiadós séta után jól esett a finom ebéd. Délután a diákok a kollégiumi környezetüket tették rendbe és felkészültek a hétfői tanításra.