Menü Bezárás

JELENTKEZÉS A 2024/2025-ÖS TANÉVRE

Sok szeretettel köszöntjük honlapunkon!

A Pécsi Kodály Zoltán Kollégium a Dél-Dunántúl egyik legnagyobb középiskolai kollégiuma.

Azoknak a középiskolásoknak a jelentkezését várjuk, akiknek az iskolába való bejárás nehezen megoldható. Fontos szempont a tanulás, hiszen minden diáknak ez az elsődleges feladata! A szakos ellátottságnak köszönhetően tanulóink számára tanulóidőn belül tudjuk megoldani az esetlegesen szükséges korrepetálást, felzárkóztatást minden kötelező érettségi tantárgyból.

Kollégistáink túlnyomó többsége a Pécsi Művészeti Gimnázium és az Arany János Tehetséggondozó Program diákja. Természetesen fogadjuk a város többi középiskolájának tanulóit is.

A diákok mindennapjaik nagy részét a kollégium falai között töltik, ezért fontos szempont a nevelés. Célunk, hogy a kollégisták a nálunk töltött évek alatt megtanulják az alapvető társadalmi szerepeket, tevékenységeket. A tantárgyak tanulásán kívül a kollégiumban az élet tanulása is folyik. Kiemelten fontos számunkra a teljes személyiségformálás, a konstruktív életvezetéshez szükséges képességek kialakítása. A fiatalok a szabadidő hasznos eltöltésére a legkülönbözőbb szakkörökön vehetnek részt, valamint sokszínű kulturális lehetőségekből is választhatnak, mint például rendszeres színházlátogatás, különböző zenei és sport programok, témahetek gazdag előadásai stb.

Résztvevői vagyunk a kollégiumok által meghirdetett versenyeknek, és sportvetélkedőknek. A kollégium életében a diákokat képviselő Diákönkormányzatnak jelentős szerepe van.

A hétvégéken is nyitva tartunk.

A kollégiumi felvétel

A szabad iskolaválasztás mellett a szabad kollégiumválasztás joga is mindenkit megillet!

Térítésmentes kollégiumi elhelyezést az kérhet, aki az iskolai szolgáltatást – jogszabály rendelkezése alapján – ingyenesen veszi igénybe. A kollégiumi tagság egy tanévre szól.

Kollégiumi tagság létesítésére kérelmet nagykorú tanuló, illetve kiskorú tanuló esetén a gondviselő nyújthat be. Az új kollégiumi jelentkezéseket minden év május 31-ig kell eljuttatni a kollégium részére (a leendő 9. évfolyamos tanulóknak a jelentkezéskor nem kell benyújtaniuk iskolalátogatási igazolást). Az előző tanévben nálunk jogviszonnyal rendelkező tanulók április 30-ig kérhetik felvételüket.

Tanév közben a jelentkezés folyamatosan történik: a honlapról letölthető Jelentkezési lap  a kollégium titkárságára való eljuttatásával. A kitöltött jelentkezési lapon kívül szükség van a tanuló személyi igazolványának, lakcímkártyájának másolatára, valamint egy iskolalátogatási igazolásra.

A felvételről határozatban értesítjük a tanuló törvényes képviselőjét, illetve a nagykorú tanulót.

Az étkeztetéssel kapcsolatos információk

Az étkezési térítési díjat a Pécsi Ellátó Központ pénztáraiban lehet befizetni. A kollégium épületében működik a III. számú körzet pénztára. Az étkezéssel kapcsolatos információk, nyomtatványok és elérhetőségek megtalálhatók a Pécsi Ellátó Központ weboldalán (www.elszamolohazpecs.hu) Tevékenységeink>Közétkeztetés menüpont alatt.

Az étkezés igényléshez kitöltött nyilatkozatokat visszaküldhetik a kollégium címére, vagy leadhatják a kollégiumban működő pénztárban, vagy elküldhetik a szarka.andrea@eh-pecs.hu email címre.

Az étkezési térítési díjak napi összege: reggeli 184,- Ft, ebéd 368,- Ft, vacsora 222,- Ft. Ha a tanuló a nyilatkozata és csatolt dokumentumai szerint kedvezményre jogosult, az ellátás térítési díjának napi összege a fenti összeg 50 %-a.

A beköltözés napján étkezést nem biztosítunk!

Szeretettel várjuk kollégiumunkban, mert KODÁLYOSNAK lenni jó!

 

Dobrás Éva

intézményvezető

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük