Menü Bezárás

10. csoport 2020. október

2020. október 16-18.

A program pedagógiai célja

A fegyverek ismerete, használatának elsajátítása, történelmi ismeretek bővítése, környezeti nevelés, mozgáskultúra fejlesztése

Péntek

Az előző hónaptól eltérően együtt töltött hétvégénk programjai már pénteken elkezdődtek. Pénteken ellátogattunk a Pécs Városi Lövészklubba, ahol megismerkedtünk a légpuska részeivel és használatával. Kipróbáltuk, hogy a sportlövők hogyan lőnek célba. Húsz golyót lőhettünk, úgy, hogy ki volt támasztva a fegyver, és húsz golyót úgy, mint a versenyzők. Látszott a gyakorlat azokon a diákon, akiknek volt már légpuska a kezében.

Szombat

Szombaton külön busszal indultunk megnézni a Siklósi várat. Idegenvezető segítségével ismerkedtünk meg a vár történetével. A vár első említése 1294-ből maradt fenn. Sok érdekességet tudtunk meg a vár urairól és úrnőiről, valamint a különböző korokban a vár szerepéről. Megnéztük a várban található templomot, rendőrségi és világháborús kiállításokat, a börtönt, ahol megtudtuk, hogy nem csak a mindennapokban, de a büntetésben is különbséget tettek nemesek és jobbágyok között. A kínzókamrában sok korabeli kínzási módszerről hallottunk. Megcsodáltuk a panorámateraszt, ahol láthattuk milyen messze láthatott el egy várat védő katona. Egy órás szabad program keretében felfedezhettük a vár eddig nem látott részeit, és részt vettünk egy fegyvermustrán is.

Picit átfázva, és éhesen érkeztünk programunk második állomására a Vasúti Vendéglőbe, ahonnan jól lakottan folytattuk az utunkat Drávaszabolcsra. Itt hajóra szálltunk, és 1,5 órán át hajóztunk a Dráván. Hajózás közben a hajó kapitánya mesélt a folyóról és annak élővilágáról. Megmutatta a Kormorán szigetet, ahol a kormoránok fészkelnek. Szerencsénk volt, mert láttunk is jó néhányat. Láttunk olyan kormoránt, ami a hajó elől a víz alá bukott, majd néhány centivel a hajótól felrepült a magasba. Békés, háborítatlan természeti táj tárult elénk, ahol vannak olyan folyó ágak, ahol a természet már teljesen átvette a hatalmat, így kenuval sem lehet megközelíteni.

Az idő egész nap kegyes volt hozzánk, mert bár hideg volt, a nap szinte végig sütött. A hajózás után buszra szálltunk, és visszautaztunk a kollégiumba.

Vasárnap

Kisebb túrával indult a vasárnap reggelünk. Felsétáltunk a Pécs Zoo-ba, amely a Mecsek oldalában található. Felérve, idegenvezető várt minket, aki egy állatkerti séta keretében részletesen mesélt az ott élő állatokról, azok szokásairól és eredeti élőhelyükről. Mazsolával etethettük a gyűrűsfarkú makikat, répával és almával, a lámákat. Megtudtuk, hogy ha a lámák fenyegetve érzik magukat, rúgnak, harapnak, köpködnek, amit volt is szerencsénk látni, amikor egyik társunkat leköpte az egyik láma.

 Megnéztük Bonifác és Donka a két borjúfóka látványetetését, ahol gondozója tréninget is tartott nekik.

Idegenvezetőnk búcsúja után szabad program keretében önállóan fedezhettük fel az állatkert még nem látott részeit, és az akvárium-terrárium állatait.

Élményekkel telve sétáltunk vissza a kollégiumba, ahol ebéd után a nap hátra lévő részében, a pihenésé volt a főszerep.

Traubert Annamária

csoportvezető