Menü Bezárás

12. csoport 2018. december

2018.12.1-2.

Szombaton délelőtt a tanulók iskolai foglalkozásokon vettek részt, délután pedig tekézni voltunk. A teke mint újonnan bevezetett sport az összehangolt közösségi mozgás és az együtt működés örömét adta a tanulóknak. Stratégiák kidolgozása folyt a csapatversenyeken a versenyszellem és a fair play jegyében.

Vasárnap délelőtt karácsonyi készülődés foglalta le a tanulókat, kézműves foglalkozások keretében dekoratív karácsonyi ajándékokat készíthettek, melyhez változatos alapanyagot használtak. Az ÖKO szemlélet itt is megmutatkozott nem a drága, és felesleges tárgyak bűvöletében telt a délelőtt, hanem a természetes anyagok felhasználására törekedtünk, a saját készítésű ajándékok kedves, és értékes volta került hangsúlyozásra. Délután folytattuk Pécs történeti megismerését, a kora középkor történeti emlékeivel a Cella Septichorában, és az Ókeresztény Mauzóleumban voltunk. Érdekes, és tanulságos vezetést hallottunk. A kereszténység alapismereteit elevenítették fel a tanulók, illetve Pannónia tartomány római kori rövid történetével, és a népvándorlás kori történetével ismerkedhettünk meg. Mellette a kora keresztény építészet jellegzetességeit, és tárgyi leleteit is bemutatta a kiállítás. Visszatérve a kollégiumba a csoport egy része mézeskalácsot sütött, a másik része a hideg vacsora csomagot egészítette ki sajtos, tejfölös tészta elkészítésével. Minden elfogyott.