A 13-as csoport szeptemberi bennmaradós hétvégéje
- szeptember 05-07.
Utolsó tanévünk legelső péntekjén reggel 6-kor útra keltünk, hogy a bennmaradós hétvégék legjobbját a gyönyörű Horvátországban töltsük.
Ezt a három napos programsorozatot évek óta kollégám, Mogyorósi Tamás AJTP programgazda szervezi és vezeti.
Pár óra utazás után megérkeztünk első úti célunkhoz, a Vrbovsko kisváros mellett található Kamačnik-kanyonhoz. A biztonsági előírásoknak megfelelően mindenkin zárt sportcipő vagy túrabakancs volt. Megváltottuk a belépőket, és elindultunk a látogatóknak kialakított túraútvonalon. A talaj a korábbi esőzéstől valamelyest nedves volt, itt-ott csúszós, de ez egyáltalán nem akadályozott bennünket. A terep nem volt nehéz, séta közben folyamatosan lehetett csodálni, fotózni a gyönyörű zöldet a Kamačnik-folyó mentén. Kellemes, napos időnk volt. Ahogy haladtunk a 3 km-es szakaszon, egyre párásabb lett a levegő. A kék-zöld sok árnyalatát mutató folyóban több ízben halakat pillantottunk meg, egy horgászt is, aki speciális ruhában a folyó közepén állva igyekezett minél több zsákmányt szerezni. Pisztrángban különösen gazdag a folyó, mely a közeli, hangulatos étterem ételkínálatában is megtalálható. A jól kiépített túraútvonalon volt, hogy fahídon sétáltunk át, volt, hogy fémhuzalba kapaszkodva haladtunk biztonsággal előre. Az autópálya hídja a szurdok felett helyezkedik el. Ennél a szakasznál könnyebb lett a terep. A bedőlt fák és a felszálló pára a kisebb tavacskává duzzasztott folyóban érdekes, misztikus látványt nyújtottak. Diákjaim nagyon különleges fotókat készítettek. Rengeteg bükkfát, cikláment, látványos vízlépcsőket láthattunk. A tanösvény mellett több nyelvű táblák ismertetik a gazdag növény- és állatvilágot. A 3 km-es szakasz végén piknikező horvát fiatalokkal találkoztunk, akiket megkértünk, hogy fotózzák le csoportunkat. Kicsit megpihentünk, élveztük a kellemes, hűs levegőt, majd elindultunk vissza a kanyon bejáratához. Többen is jelezték, milyen jó lenne legalább egy éjszakára letáborozni ezen a különleges helyszínen. Mogyorósi Tamástól számtalan érdekességet tudtunk meg túránk közben. Páran megfogalmazták, hogy ha a családdal a horvát tengerpartra utaznak, ellátogatnak még ide. Megköszöntem kollégámnak, hogy erre a szép helyre elhozta a csoportomat. Úgy gondolom, hogy én sem utoljára jártam ezen a varázslatos helyen.
Buszunkra felszállva a gyerekek elfogyasztották maradék szendvicseiket, és egy óra múlva megérkeztünk Kraljevicára, az Uvala Scott Hotelbe, amely két napig a szállásunk volt. Szobáinkat elfoglalva hamar le is mentünk a tengerpartra. Körülbelül a fele csoportom nem volt még a tengernél, így hatalmas élmény volt ez sokaknak. A bátrabbak azonnal vízbe mentek, a fiúk fejeseket ugrottak, a lányok szolídan úszkáltak vagy sétáltak a kellemes vízben, illetve napoztak.
Uvala Scottról nagyon sok magyar tudja, hogy bőséges az ételkínálat mind a vacsora, mind a reggeli tekintetében. A közelség és olcsó árak mellett ez is fontos szempont, különösen, ha tinédzsercsoporttal utazunk ide.
Kollégiumunk évek óta svédasztalos étkeztetést folytat, így nem volt nehéz megértetnünk a gyerekekkel, hogy tányérjukra csak annyi ételt vegyenek, amennyit el is tudnak fogyasztani. Az étteremben meggyőződtem róla, hogy betartják azt, amit megbeszéltünk. A bőséges vacsora után szabad program következett. Voltak, akik kisebb sétát tettek a környéken, beszélgettek a hotel teraszán. Este a parton gyűlt össze a társaság, jólesett látnom, hogy mennyire jól érzik magukat együtt. Megbeszéltük, hogy 22.30-ig lehetnek kinn, utána összegyülekezhetnek egy szobában, és csendben tovább beszélgethetnek.
Másnap már 7 órakor lementünk reggelizni, hogy időben el tudjunk indulni Krk városába. Mindössze háromnegyed óra buszozás után meg is érkeztünk úti célunkhoz. Először egy kisebb városi sétát tettünk, majd lementünk a Portopisana strandhoz, ahol a diákok jó része élvezettel vetette bele magát a kellemes vízbe. Úszkáltak, játszottak, beszélgettek, napoztak. Páran még visszamentek a városba szuveníreket venni, pár gombóc fagyit megenni. A megbeszélt időpontban jött értünk az autóbusz, és egy „Plodinében” volt lehetőségük a diákoknak ételt, italt és édességet vásárolniuk.
Utunkat ezután Vrbnik felé vettük, egy kellemes, gyönyörű kisvárosba, ahol tettünk egy sétát. Gyönyörködtünk az elénk táruló látványban: a tenger, a sziklák, a dús zöld minden diákot fotózásra, szelfizésre, posztolásra ösztönzött. Sikeresen átsétáltunk a város egyik nevezetességén, egy igen szűk utcán, mely szélességében nincs 50 cm sem. Mogyorósi Tamás nagyon sok érdekes információval szolgált a gyerekeknek. A séta végén lementünk a városhoz tartozó kisebb, de annál hangulatosabb tengerpartra, amelynek egy részén sziklákról lehet fejest ugrani. A vakmerőbb fiúk azonnal éltek is a lehetőséggel, nem kis félelmemre a legelején, de hamar meggyőződhettem róla, hogy arról a pontról, amelyről mások is ugráltak, teljesen biztonságos a vízbe érkezés. Páran kissé el voltak fáradva, így ők csak a partról nézték a fürdőzőket. Számos jó képet sikerült itt is egyénileg és csoportosan is csinálni. Bő egy óra múlva visszamentünk az autóbuszhoz, és 16 óra körül Kraljevicára értünk. Vacsoráig jópár diákom ki sem jött a tengerből, így gyakorlatilag a nap jó részét a vízben töltötték a különböző strandokon. Elmondásuk szerint mindegyik strand nagyon tetszett nekik, más-más okból. Már azt kezdték tervezgetni, hogy az érettségi után páran lejönnek együtt autóval.
Bőségesen megvacsoráztak, és újra elfoglalták „törzshelyüket” a tengerparton a hotel épülete alatt. Az engedélyemmel aznap egy kicsivel tovább lehettek kinn, 23 óráig. A tinédzserek körében oly izgalmas „Felelsz vagy mersz?” játékot játszották. Az utolsó negyed órában beültem közéjük, és bár kérték, kapcsolódjak a játékhoz, bölcsen nemet mondtam a lehetőségre. Mielőtt felmentek, kértem őket, szemetet ne hagyjanak a parton. Kukába helyezték a kifogyott üdítős palackokat, majd felsétáltunk az épületbe.
Másnap reggel a csoport jó része időben elfogyasztotta bőséges reggelijét, azonban egyesek igen nehezen ébredtek fel. Fontos volt, hogy időben el tudjunk indulni. A szobáikat leellenőriztem, rendetlenség sehol nem maradt, egy-két ott hagyott tárgyat vittem utánuk. Kicsekkoltunk a szállásról, elköszöntünk Uvala Scott-tól, és indultunk Rijeka (Fiume) felé.
A csoport egy része a második éjszakázás miatt igencsak fáradt volt, ennek ellenére izgalommal várták, hogy megismerhessük Fiumét. Jó kis városi séta után elérkeztünk az alagúthoz, ahova be szerettünk volna jutni, azonban a helyszínen kiderült, hogy kizárólag kártyás fizetés lehetséges, nálunk azonban csak készpénz volt. Kollégám kiváló horvát nyelvtudásával próbálta elérni, hogy hadd mehessünk be az euróinkkal az alagútba, de nem lehetett. Sajnos ezt a programpontot így törölni kellett. A kihagyott program miatt lett a gyerekeknek egy kis szabadidejük, amit mindig nagyon szeretnek. Azonban mi módjával osztogatjuk ezt a külföldi városokban, nehogy eltévedjenek véletlenül. A megbeszélt időpontra mindenki visszaért, és folytattuk a városi sétát. Több száz lépcsőn vezetett fel utunk a középkori Trsat kastélyba. Voltak, akik nagyon ügyesen és gyorsan felértek a lépcsősor tetejére. Én mindig a legutolsókkal maradok, hogy bíztassam őket is és magamat is, hogy már nem sok van hátra. Csodálatos helyszínre érkeztünk, ahol azonnal csoportképet is készítettünk. Mogyorósi Tamás sok érdekességet mesélt a diákoknak, majd mindenki egyenként felfedezhette ezt a különleges várkastélyt. Akik nem voltak fáradtak vagy lusták, felsétáltak a bástyára, ahonnan csodás panoráma tárul az ember szeme elé. A csoport felén ekkor már sajnos azt érzékeltük, hogy inkább pihengetnek a hűs betonpadokon, minthogy valamelyest bejárnák és felfedeznék a helyszínt. A megbeszélt időpontban a bejárathoz érkezett mindenki, és indultunk fagyizni. Mindenki választhatott magának, melyik ízből kéri a fejenkénti két gombócot. Igazán jólesett a koraőszi melegben is az isteni hideg fagylalt. Ezután felszálltunk buszunkra, és megkezdtük a hazautazást.
Barcson a Gurító Csárdában még várt ránk egy igen finom vacsora. Az éttermet dicséri, hogy ahogy megérkeztünk, abban a pillanatban kezdték is az egytál ételek felszolgálását. Ennek köszönhetően időben tudtunk elindulni Pécs felé, és a tervezett 20 órás beérkezés előtt már kollégiumunknál voltunk.
Az elmúlt négy évünkben voltak nagyon jó bennmaradós hétvégéink, különösen az ottalvósak, de ez a bennmaradós volt a csúcs. Ezt a három napos külföldi kirándulást várták gyakorlatilag négy év óta. Elmondtam diákjaimnak, hogy büszke vagyok azokra, akik jelen vannak, mert ez azt jelenti, hogy négy kemény évet beletettek a tanulmányaikba, megugrották a lécet. Most pedig lehet kezdeni hangolódni a záró évre, amikor bebizonyíthatják, mennyit értek a tanulással eltöltött évek, illetve mennyit ért az a rengeteg munka, amit mi, őket tanító, nevelő tanárok is ezekbe a különleges gyerekekbe fektettünk.
Hajdú Anett
