Menü Bezárás

szeptember 2018

10. csoport 2018. szeptember

10. csoport

AJTP HÉTVÉGE

  1. szeptember 22. péntek

A délutáni összejövetel során a tanulók az előzetesen megbeszélt témákról rövid PPT-t készítettek, majd azokat előadták. A program célja az volt, hogy előzetes ismereteket szerezzenek a következő kétnapos tanulmányi kirándulás helyszíneivel és nevezetességeivel kapcsolatban.

A csapatok lelkiismeretesen felkészültek, valamennyi kiselőadás tartalmas volt.

  1. szeptember 23. szombat

Újvidék – Belgrád – Székelykeve

Kora hajnalban indultunk. Az első megálló Újvidék volt. Az idegenvezetőtől megtudtuk, hogy a város a Vajdaság Autonóm Tartomány székvárosa és a Dél-bácskai körzet adminisztratív központja. Újvidék ma a szerb ipar és pénzügy egyik legfontosabb központja, valamint Vajdaság egyetemi, tudományi, oktatási, egészségügyi, politikai és közigazgatási központja. Több mint 300 ezer lakosa van, melynek nagy része szerb nemzetiségű. Szerencsére nagyon kellemes őszi idő volt. Másfél órás sétát tettünk a belvárosban. Jártunk a Fő téren, ahol megtekintettük a jellegzetes épületeket (Vasember ház, Színház), majd a tanulók szabad program keretében bejárhatták a környező utcácskákat, ahol megnézhették az egymás közelében elhelyezkedő római katolikus és ortodox templomokat.

A városközpontból a Duna-parton található emlékhelyhez mentünk, amely az 1942-es Újvidéki vérengzés szörnyűségeinek emlékét idézi. Mint megtudtuk, a magyar és a német katonaság, később a szerb partizáncsapatok követtek el etnikai alapú atrocitásokat a városban, bűntetteket a polgári lakossággal szemben (Újvidéki vérengzés 1942, Délvidéki vérengzések 1944-45).

A déli órákban indultunk tovább Belgrádba, Szerbia fővárosába, ahol először a várba mentünk. Innen megcsodáltuk a Száva és a Duna összefolyásának panorámát, láttunk II. világháborús harci eszközöket, majd ezután egy rövid sétát tettünk a belvárosban.

Késő délután folytattuk utunkat a szálláshely, Székelykeve felé. Székelykeve a magyar nyelvterület legdélebbi, többségében magyarok által lakott települése, kb. 2000 –n lakják. A faluban mindenki beszél magyarul, a lakosság kb. 95 %-a magyar, főleg bukovinai székely.

A falucska lakói igazi vendégszeretettel vártak bennünket. A szálláshelyek elfoglalása után következett a vacsora. A tanulók megkóstolhattak egy jellegzetes helyi levest, ami javarészt zöldségekből állt és ott „Cókmók levesnek” hívják. Az étel elfogyasztása után a helyiek rövid műsort adtak elő (népviseletbe öltözött kislányok meséltek népük történetéről, elhangzott egy Mátyás királyról szóló népmese és néhány népdal, amit az egyik kislány citera játéka kísért).  Mint láthattuk már a gyerekek is jól ismerik szülőfalujuk történelmét, szívesen és büszkén beszélnek származásukról és őrzik hagyományaikat. Nagyon büszkék magyarságukra.

  1. szeptember 23.

Galambóc – Szendrő – Mélykút – Pécs

A tanulmányi kirándulás utolsó napjának első programja a galambóci vár megtekintése volt. Bár legnagyobb sajnálatunkra a várba, az ott folyó felújítási munkálatok miatt nem tudtunk bemenni, azonban az újonnan elkészült látogatóközpont munkatársainak segítségével sok új ismeretet kaptunk a múltról, rengeteg legenda, sok érdekesség hangzott el. Az ismertető angol nyelvű volt, ami egy kis nyelvgyakorlásul is szolgált a tanulóknak. Megtekintettük továbbá László vára romjait, illetve a Babakáj- sziklát (magyarul Nagyapó), melyen valaha török őrség figyelte a folyót. A Vaskapu erőmű megépítésekor a Dunát erőteljesen felduzzasztották, emiatt ez a szikla már alig látszik ki a vízből, sőt, Galambóc várának alsó bástyái is vízben állnak.

Az utolsó szerbiai megállóhely Szendrő vára volt, majd egy rövid belvárosi séta után indultunk vissza a magyar határ felé. 7 órára érkeztünk Mélykútra, ahol elfogyasztottunk egy vacsorát. 21:30-kor megérkeztünk Pécsre.

Úgy gondolom, hogy az út során a tanulók sok új ismerettel lettek gazdagabbak. Az a tény, hogy személyesen is láthatták a magyar történelemhez kapcsolódó helyeket, még inkább elősegítette a történelem órákon tanultak megszilárdítását. A gyerekeknek különösen tetszett még a falusi turizmus. Nagyon otthonosan érezték magukat Székelykevén. Máskor is szeretnének hasonló kirándulásokon részt venni.


11. csoport 2018. szeptember

11. csoport

Kollégiumi hétvége 2018.09.28-29-30.

A szeptemberi iskolakezdés utolsó hétvégéjén került sor a 11. csoport kollégiumi hétvégéjére.

Pénteki napon az országos rendezvényű Kutatók Éjszakája programon vettünk részt melynek szervezésében ellátogattunk az Országos Vérellátó Szolgálat Pécsi Regionális Vérellátó Központjában.

Egy különleges utazáson a vér útján című programsorozatot 10 fős bontásban 3 fős turnusokban tekinthettük meg. A programok során betekintést kaptunk a vér alkotóelemeibe, a véradás fontosságába, a felhasználási területekbe egy prezentáció által. A második állomáson a helyes kézfertőtlenítési technikát sajátíthattuk el az intézmény munkatársától melynek hasznosságáról és hatékonyságáról UV lámpa alatt is megbizonyosodhattunk. A harmadik állomáson vércsoport meghatározást készítettek nekünk, és jó tanácsokkal láttak el bennünket, hogy miként legyünk még egészségesebbek. A negyedik állomáson betekinthettünk a laborosok munkájába. Beöltöztünk steril ruhába és megnézhettük, hogy egy levett vérből miként lesz három különböző vérkészítmény. Körbejártunk a laborban és megmutatták nekünk egész Dél-dunántúli régió vérkészletét. A laboros hölgy ismét felhívta a figyelmet a véradás fontosságára, és elmondta, hogy mi kell ahhoz, hogy véradók lehessünk 18 éves korunk után. A program a gyerekeknek nagyon sok új ismeretet adott át.

Szombati napon korai indulással indultunk a Horvátországi Plitvicei tavakhoz. Horvátország gyöngyszemeinek is tekinthető tavak és vízesések 1979 óta az UNESCO Világörökség részét képezik. A nemzeti park tizennyolc tavát összesen 92 vízesés köti össze, melyek közül a legnagyobb 71 méter magasból ömlik a Korana-folyóba. 11.00 órakor indultunk el felfedezni ezt a csodálatos természeti jelenséget. A kirándulás során közlekedtünk kishajóval és elektromos busszal is. Az egész napos túra során 10-12 km tettünk meg és bebarangoltunk a vidék legszebb helyeit. 17. 00 óra után érkeztünk vissza kellemesen elfáradva a buszhoz. Hazafele még megálltunk egy bevásárlóközpontnál, hogy ajándékot vegyünk családtagjainknak. A hazautazás jó hangulatban, énekelve telt. 23.00 kor érkeztünk vissza a kollégiumhoz, fáradtan de élményekkel gazdagon.

Vasárnapi napon délelőtt pihentünk délután pedig a Sopianae-Baranya római kori leletei –állandó régészeti kiállítását tekinthettük meg mely ismeretanyag elsajátításához a 10 kérdéses kvíz kérdéssor nagyban hozzájárult. A csoporton belül csapatokat alkottak és versenyeztek egymással. A délután nagyon tartalmasan és jó hangulatban telt. A kollégiumba való visszaérkezésünk után előkerültek a házi feladatok és megkezdődött a tanulás a hétfői napra.  Remek hétvégét töltöttünk együtt.

 


12. csoport 2018. szeptember

12. csoport

2018. 09. 28-29-30.

A csoport az Arany János Tehetséggondozó Program kezdő évfolyamát foglalja magába. Az első hétvégénk szeptember utolsó hétvégéjén volt. A csoport pénteken a Kutatók Éjszakája programjai közül választott. Az egészséges táplálkozásról, a testhőmérséklet változásáról és a táplálkozás és a rák kialakulásának összefüggéseiről hallgatott előadásokat, illetve Pécs város legmodernebb laboratóriumi berendezéseivel és az újjáélesztés technikai lehetőségeivel ismerkedett meg. A célunk az volt, hogy a gyerekek bepillantást nyerjenek az egyetemi életbe, kedvet kapjanak a továbbtanuláshoz és egy kicsit ismerkedjenek az egyetemista élettel. A kutatók éjszakája programsorozat mindig nagyon érdekes programokat vonultat fel, melyből jól lehet válogatni a tanulók életkorának megfelelően.

Szombaton egész napos kirándulást tettünk a Mecsekre. A csapat egy része kerékpárral, az ügyesebbek gyalogtúrával teljesítették a távot. A szalonnasütés és a közös kirándulás az ÖKO szemlélet jegyében zajlott. (Szelektív szemétgyűjtés a természet erőforrásainak ésszerű felhasználása, a természeti környezet védelme.)

Vasárnap Pécs belvárosával ismerkedtünk. A tanulók önálló feladatokat kaptak. Véletlenszerű csoportalakítással négy csapatot alakítottunk, ezzel is erősítve a csoportkohéziót. Olyan emberek kerültek egy csoportba, akik alig működtek eddig együtt. A város nevezetességeit önállóan kellett felfedezniük játékos feladatlapok segítségével “kalandjaikról” beszámoltak társaiknak. Ezután pedig kreatív főzésre került sor. Az osztály három részre oszlott, és az előre megadott alapanyagokból három fogásos vacsora készült. Ebben az esetben a csapattársak szabadon választhatták meg egymást.


9. csoport 2018. szeptember

9. csoport

Kollégiumi hétvége

2018. szeptember 28-30.

A program a végzős csoport utolsó nagyobb utazásaként került megszervezésre keresztül az Isztrián- címmel. A programot az Istria Tours állította össze a megjelölt igények figyelembe vételével. A három nap során felkerestük Horvátország jellegzetesebb vidékeit és néhány városát. Ízelítőt kaptunk a Dalmát hegyek, a tengerpart, a belső félsziget földrajzi és az érintett települések történelmi, művészettörténeti szépségeiből.

Az utazás pedagógiai célja a csoportkohézió erősítése, az együttműködés, viselkedés külföldön. A tantárgyi kapcsolódások elsősorban  a történelmi és földrajzi ismeretek konkretizálása, összefüggések felismerése, különös tekintettel a közelgő érettségi tételeinek tartalmára. A terület specialitása, hogy a bizánci emlékektől kezdve a Római Birodalom hatása, a középkor sajátossága és az újkori történelem szomorú mementói mind megtalálhatóak aránylag kis távolságra egymástól. Az információkat, tudnivalókat, érdekességeket az utazási iroda által biztosított idegenvezető mutatta be, interaktív módszerekkel pedig biztosította  a hallottak elmélyítését. A diákok az általuk készített képekből videómontázst állítanak össze.

A délelőtti városnézések után a tenger nyújtotta lehetőségeket is kihasználtuk, strandoltunk, úsztunk. A napsütés igazi nyári mediterrán hangulatot teremtett, de a víz hőmérséklete emlékeztetett minket arra, hogy ősz van. Ennek ellenére sokuknak az első tengeri-sós vízi fürdési lehetőség is megadatott a kirándulás során.

A csoport maximálisan betartotta azokat a viselkedési szabályokat, amelyeket kezdő koruk óta gyakorlunk. Magatartásukkal semmi probléma nem adódott, fegyelmezettek voltak az út során. Egymás iránti és a környezetük iránti tisztelettudó viselkedésük interiorizálódott, kellemessé téve az utolsó közös nagy utazásunkat.

Az isztriai kirándulásunk és az ott szerzett élmények, tapasztalatok méltó zárásai az elmúlt éveinknek.