Menü Bezárás

március 2019

10. csoport 2019. március

10. csoport

  1. 03. 08.

Ezen a délutánon a csoporttal a gokart pályára mentünk. A tanulók régi álma valósult meg, mert többen már szerették volna kipróbálni a kisautók vezetését. Rövid eligazítás után indulhatott a „verseny”. Kivétel nélkül mindenki nagyon élvezte a programot.

  1. 03. 09.

Szombaton reggel Kaposvárra utaztunk. Először a Rippl Rónai Múzeumba mentünk. Az épület három szintjén három különféle kiállítást tekintettünk meg. A földszinten volt a néprajzi kiállítás. Régi, különböző alkalmakkor viselt ruhadarabok, edények, faragott pásztorbotok voltak kiállítva. A látványraktár négy termében fa és szarutárgyak, szőttesek mellett szűcsmunkák, szűrök is megtekinthetőek. A mézesbábos formák és a kékfestő nyomódúcok mellett a népi gyermekjáték gyűjtemény válogatott darabjai teszik sokszínűbbé a bemutatott anyagot.

Az első szinten található kiállítás a Természeti örökségünk címet viseli. A megye természeti értékeit bemutató kiállítás bevezetőjében Somogy megye földrajzi helyzetének, domborzatának ismertetése után annak földtörténeti kialakulásával ismerkedhetünk meg. Négy vitrinben láthatók a földtörténeti korok jellemző kőzetei és ősmaradványai. A folyosóról nyíló termekben Somogy legfontosabb természetes életközösségei, azok növény- és állatvilága tekinthető meg. Egy-egy nagyméretű, látványosan berendezett dioráma (életkép) mutatja be az egyes élőhelyek – az erdő, a tó, a láp, a homoki erdők és gyepek – élővilágát. A vitrinekben gerinctelen állatok mini életképeiben, préselt növényekben és rovarpreparátumokban gyönyörködhettünk.

Végül a második szinten jártunk, ahol Rippl Rónai Ödön gyűjteményét tekintettük meg. Rippl-Rónai Ödön 1921-ben bekövetkezett halála után 1257 db-ból álló gyűjteményt hagyott Somogy vármegyére. Ez az értékes hagyaték vált a kaposvári gyűjtemény gerincévé. A kollekció meghatározó részét képezik a festőművész Rippl-Rónai József alkotásai, ezek java része a Róma-villában tekinthető meg. A kiállítás a 19. század végi és a 20. század eleji modern magyar festészetről ad áttekintést. Az előterében a vitrinekben elhelyezve láthatók.

Rippl-Rónai Ödön által gyűjtött iparművészeti tárgyak, és a múzeum szecessziós gyűjteményének legszebb tárgydarabjai.

Egy rövid városi séta után a Virágfürdőben töltöttük a délutánt.

  1. 03. 10.

A vasárnap délelőtt a sportolás jegyében telt el. Spinning edzésen vettek részt a tanulók. Délután pihenésképpen megtekintettünk egy filmet az Uránia Moziban.

 


11. csoport 2019. március

11. csoport

2019.03.29-30-31

Márciusi kollégiumi hétvégénk pénteki napján az Escargó Hajója Társulat jóvoltából a Pécsi Kulturális Központban megtekintettük a Csikk című darabot.

Csikk

Mindenki ismeri ezt az érzést. Egy felejthetetlen nyár. Az első nagy szerelem ideje. A kaland ideje. A jó történetek ideje. A nyári szünidő alatt Maik édesanyja újabb kísérletet tesz, hogy megszabaduljon alkoholfüggőségétől, apja pedig fiatal asszisztensével tölti az időt. Maik számára ez hat hét unalmat jelent. Ám csak addig, amíg Csikk hirtelen fel nem bukkan. Jogosítvány nélkül, lopott kocsival akarnak eljutni Wallachiába, valahova nagyon-nagyon messze. Utazásuk alatt sok tapasztalat éri őket. Egy szemétdombon találkoznak Isával. De mindezt ők hárman fogják elmesélni.

Rendhagyó színházi élményben volt részünk, sok kreatív színházi eszközt tapasztaltunk meg.

Szombati napon túrázni indultunk a Mandulásból felkapaszkodtunk a TV toronyhoz majd lifttel fel is mentünk a kilátóhoz. A remek időben az egész várost megszemlélhettük fentről és még a Papukig is elláttunk Horvátországba. A Misina tetőről a sípályán át elértük a Kisrétet majd a Kantavári romokat is szemügyre vettük. Tettye felé vettük az irányt ahol egyet játszottunk majd még visszasétáltunk a kollégiumba. Nagyon elfáradtunk.

Vasárnap Zengővárkonyban megtekintettük a Míves Tojás Múzeumot, a távolsági busz érkezéséig még a helyi játszótér kötélpályáján tomboltuk ki magunkat. A kollégiumi ebéd után délután kézműves foglalkozáson vettünk részt a húsvéti hagyományok szellemében. Tartalmas kollégiumi hétvégénk volt.


12. csoport 2019. február

12. csoport

2019.03.1-3.

A februári bent maradós tulajdonképpen márciusban volt. A hétvégénket a Busójárás időpontjához igazítottuk. A Busójárás kulturális világörökségi rendezvény, mely népünk hagyományinak szerves része. A hazánkban élő nemzetiségekkel közös kulturális kincsünk. Nekünk baranyaiaknak különösen fontos esemény. Sok gyerek a csoportból még nem volt ezen a rendezvényen, ezért is nagyon nagy élmény volt számukra. Még ezen a napon útba ejtettük a kölkedi Fehér Gólya Múzeumot, ahol sok érdekes ismeretet tanulhattunk a Magyarországon oly népszerű gólyákról. A Szent András vízimalom megtekintése során körülbelül fél kilónyi lisztet őrültünk meg saját „lóerővel”. A hétvége szinte a szórakozás jegyébe telt még mozi látogatás és a szokásos főzés tette színesebbé programokat.


12. csoport 2019. március

12. csoport

2019.03.29-31.

Ezen a hétvégén csak nekünk játszottak a pécsi harmadik színház művészei. A Szivárvány gyermekházban pár méterre tőlünk folyt az előadás. Nagyon érdekes volt ilyen közelről látni a színészek játékát. Feledhetetlen élményben volt részünk. A hétvége többi része a kirándulás jegyében zajlott. Égervölgybe és a Farkas forrás érintésével Éger tetőre kirándultunk. Nagyon szép időnk volt. Egész délelőtt a szabadban, jó levegőn sportolhattunk. Mind emellett a tanulók csoportokba bontva megismerkedhettek a mecseki tájegység jellegzetes fa fajtáival a Fabook applikáció segítségével és felfedezéseiket társaikkal megosztva sok új természettudományos ismereteket szereztek. Vasárnap folytattuk a Pécs történeti ismeretek bővítését a török kori Pécs jellegzetes emlékeivel.


13. csoport 2019. március

13. csoport

2019.03.08.

A péntek délután látogatást tettünk a pécsi Hőerőműben. A Zöld Zóna látogatóközpontban a diákok megismerhették a pécsi hőerőmű történetét, technológiáját és a tüzelőanyagokat. Egy rövid kisfilm megtekintése után játékos formában, interaktív módon ismerkedhettek a távhőrendszer működésével. Megnézhették Pécs távhőrendszerét maketten, ismerkedhettek a fűtőanyagokkal játékos formában tapintás útján, megtudhatták mi az a biomassza, termelhettek energiát szobabiciklivel. A Zöld Zónában eltöltött foglalkozás után rövid látogatást tettünk magában a Hőerőműben ahol a már hallottakat élőben láthatták is, s kérdéseket tehettek fel a Hőerőmű működésével kapcsolatban. A délután folyamán játékos formában bővíthették természettudományos ismereteiket.

2019.03.09.

A szombati napon folytattuk a környezeti nevelést és elutaztunk Paksra az Atomerőműhöz.  Itt az Atomenergetikai Múzeumot tudtuk megtekinteni vezetéssel. A gyerekek itt megismerkedhettek az Atomerőmű történetével, működésével, berendezéseivel, kipróbálhatták, hogy működik a sugárkapu vagy a csavarhúzógép. Játékos fizikai kísérletek résztvevői is lehettek a gyerekek, és választ kaphattak a kérdéseikre az atomerőmű jelenlegi működésével és a bővítésével kapcsolatban is. Paksról Székesfehérvárra utaztunk. Idegenvezetővel sétát tettünk a belvárosban és megnéztük a történelmi emlékhelyeket. A diákok feleleveníthették mindazt, amit az Árpád-házi királyokról tanultak. Mivel Székesfehérvár koronázó város, szó esett a királyok megkoronázásáról is. Mátyás királyról is megemlékeztünk az emlékére állított domborműnél, az Országalmát, a Székesegyházat, a színházat és a virágórát is megtekintettük, valamint megsimogattuk Kati néni szobrának az orrát,hogy szerencsét hozzon. A belvárosi séta után a Budenz házba érkeztünk, ahol az Ybl gyűjteményt tekintettük meg. A fényűzően berendezett épületben elámultunk a gyönyörű bútorokat, festményeket, kisplasztikákat látva.

A kora esti órákban érkeztünk vissza Pécsre.

2019.03.10.

Vasárnap délelőtt látogatást tettünk a pécsi Kesztyűmanufaktúrában a Zsolnay Negyedben. A diákok először a különféle bőrökből készült kesztyűkkel ismerkedtek, fel is próbálhatták őket. A bárány- vagy szarvasbőrből készült kesztyűk mellett, lehetőségük volt felpróbálni krokodil- vagy kígyóbőrből készült kesztyűket is. Minden tanulónak lemérték a kézméretét is, hogy megkönnyítsék a jövőbeni kesztyűvásárlást. A gyerekek ezután a kesztyűgyártás folyamatával, eszközeivel ismerkedtek meg interakítv módon. Egy 1 kérdésből álló tesztlapot kellett kitölteniük, amelyre a válaszokat a kiállítást végigjárva találhatták meg. Lehetőségük volt arra is, hogy élőben megfigyelhessék a kesztyűgyártás folyamatát, érdeklődve figyelték, hogy készül a híres pécsi kesztyű.

Délután a Life1 fitnessterembe mentünk spinning órára. A kulturális értékek megismerése mellett fontos az egészséges életmódra nevelés, a gyerekek mozgáskultúrájának fejlesztése, állóképességük növelése is. Mivel szinte mindannyian szeretnek biciklizni, ezért úgy gondoltam, a spinning tetszeni fog nekik és egyben kellemes levezetése is lesz a hétvégi programnak. Nagy sikert aratott körükben az egy órás zenés mozgásforma, ahol nem szimpla biciklizésről van szó, hanem komoly láb-, kar- felső testedzésről is. Az óra után kellemesen elfáradtak, és többen úgy nyilatkoztak, hogy máskor szeretnének spinningre menni.