Menü Bezárás

október 2021

10. csoport 2021. október

10. csoport

  1. október 9-10.

A program pedagógiai célja

 A természeti környezet szépségeinek megismerése, környezet tudatos nevelés, csoportkohézió és mozgáskultúra fejlesztése

Szombat

Hajnali 4-kor indultunk a kollégiumtól a horvátországi Plitvicei-tavakhoz. A horvát határnál mindenkit leszállított a határőr a buszról, és egyesével ellenőrizte a személyi igazolványokat, a védettségről szóló igazolásokat, és a negatív COVID teszt eredményeket. 11 óra magasságában értünk el a Plitvicei-tavak Nemzeti Park bejáratához. Eső szempontjából szerencsénk volt az ott tartózkodás alatt, mert elkerült minket, ennek ellenére jól jött a réteges, vízálló ruházat és váltócipő, mert 6 fok volt, és az előző napokban esett sok eső miatt, minden vizes volt.

Az 1949-ben alapított Plitvicei-tavak Nemzeti Park az egyik legrégebbi nemzeti park Délkelet-Európában, ami 1979 óta az UNESCO világörökség részét képezi. 16 lépcsőzetesen elhelyezkedő, összekapcsolt tó, és a 92 vízesés alkotja. A Matica, Rječica és Plitvica folyók alakították ki az évezredek alatt a tájat, a felső és alsó tavakat pedig két folyó, a Bijela Rijeka és a Crna Rijeka táplálja. Az alsó tavak része Plitvice és Horvátország legmagasabb vízesése, a 78 méter magas Nagy Vízesés (Veliki slap) is, amelynél megállva egy-két fotó erejéig, senki sem maradt szárazon. Az alsó tavak 4 tóból, a felső tavak 12 tóból állnak. A C-útvonalon jártuk be a park területét, ami 8 km gyalogtúrából, egy kb. 15 perces hajóútból és ugyanennyi buszútból állt. 5 óra alatt sikerült teljesítenünk az útvonalat, amely idő alatt rengeteg élménnyel és fotóval lettünk gazdagabbak.

16 órakor elfáradva értünk a buszhoz, ahol kezdetét vette a 6 órás utazás haza a kollégiumba.

Vasárnap

Mai napon a mozgásé, az izgalomé, és a taktikáé volt a főszerep, amelyet a pécsi Laser Corner csapata biztosított számunkra. A játéktér a pécsi belváros alatt elhelyezkedő katakomba volt, ami 20 m mélyen a föld alatt helyezkedik el. A játék élményét növelte technológián és a katonai berendezéseken túl, a hang- és fényeffektek, és játék közben a hangfalakból szóló zenék.

Játék előtt néhány perces oktatásban részesültünk, ahol elmondta a játékmester a játék lényegét, megmutatta a fegyver használatát, regisztrált mindenkit, és kialakítottuk a csapatokat. A játék során pontokat szerezhettünk, amelyet a játék végén a névre szóló lőlapon statisztikai adatok formájában ki is elemezhettünk. Ezen a lapon fel volt tüntetve, hogy kit hányszor lőttünk ki illetve bennünket ki és hányszor lőtt le. Mennyit lőttünk és annak mekkora százalékos találata volt.

A lézerfény a játék során ugyan látható volt, de sokszor csak a mellényen található világító információs kijelzőn keresztül láthattunk, hogy ki, és honnan talált el. Találat esetén 10 másodpercig kiesünk a játékból, de utána ismét tovább erősíthettük a csapatunkat.

Sok élménnyel tértünk vissza a kollégiumba, ahol az ebédet követően, a nap hátra lévő részében, a másnapi órákra való készülésé, majd a pihenésé volt a főszerep.

Traubert Annamária

csoportvezető


11. csoport 2021. október

11. csoport

Kollégiumi hétvége 2021.10. 09-10.

Az idei év utolsó kollégiumi hétvégéjére a ballagó osztálynak októberben került sor.

“EGY A TERMÉSZETTEL” VADÁSZATI ÉS TERMÉSZETI VILÁGKIÁLLÍTÁS 2021.

Az 1971-es világkiállítás 50. évfordulóján ismét hazánkba várjuk a világ vadászait és más természetbarátait. Kiemelt célja, hogy a vadászat társadalmi elfogadottságát emelje, a valós vagy kreált konfliktusokat elsimítsa. Megmutassa a természet, a vadvédelem, a vadászat és a vadgazdálkodás közötti szoros kapcsolatot és az ökológiai összefüggéseket. S mindemellett persze bemutassa kis hazánk természeti csodáit is.

világkiállítás Budapesten zajló fő eseményei mellett számos vidéki helyszín is várja az érdeklődőket. Keszthely, Vásárosnamény és Hatvan mellett a Somogy Megyei Konzorcium szervezésében több Somogy megyei térségben is izgalmas és érdekes, ugyanakkor tartalmas programra kerül sor, melyek között minden generáció kedvére választhat.

A kaposvári kiállítást több megyei szervezet közösen állította össze. A munkában részt vett többek között a Sefag Zrt, a Kaszó Zrt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt és a somogyi vadászkamara is.

A tárlaton rengeteg különböző trófeát és vadászati kelléket megcsodálhatnak a látogatók. Itt található meg az ország öt legnagyobb és legértékesebb gímszarvas trófeája is, melyeknek értéke egyenként 750 millió forint. Ezek a trófeák egyébként a somogyi vadászterületekről származnak.

Az izgalmasnak ígérkező interaktív kiállítótérben belépéskor egy magasles fogadott minket, tovább haladva az 1971-es világkiállításról kaptunk egy rövid történeti áttekintést. A megye jelentős vadászati személyiségeinek portrésorozat állít emléket, majd bemutatkozik a Somogy megye vadgazdálkodása. Szó esik a vadászkutyákról, solymászatról, apró- és nagyvad fajokról, agancsfejlődésről, megtekinthettük a megye legnagyobb elejtett gímszarvas trófeáinak másolatát, végül a vadászat folyamatát kísérhetjük végig antik, és napjainkban használatos fegyverek bemutatásával. Végül a látogatás izgalmas zárásaként a részt vettünk egy lézeres céllövészeten is.

A program után ellátogattunk a virágfürdőbe ahol megebédeltünk és lazítottunk, lélekben felkészültünk a következő hét iskolai kihívásaira, feladataira.


12. csoport 2021. október I.

12. csoport

AJTP Hétvége 12-es csoport 2021. 10. 9.-10.

Szombaton a csoport egész napos kiránduláson vett részt Horvátországban a Plitvicei-tavaknál. A Plitvicei-tavak Nemzeti Park 1979-től az UNESCO világörökségi listáján is megtalálható. Európa egyik legszebb természeti látványossága. Egy völgyben terül el, erdős hegyek veszik körül. A különböző túraútvonalak közül a közepes nehézségi fokút választottuk. Minden tanuló tudta teljesíteni a túrát, bár az időjárás nem kedvezett nekünk, nem volt meleg és napsütés, de szerencsére eső sem esett. A gyerekek nagyon élvezték a kirándulást a szabadban, és a gyönyörű táj adta élményeket.
Vasárnap múzeumpedagógiai foglalkozás volt a programunk. A múzeumpedagógiai foglalkozást vendégünk Gardánfalvi Lászlóné Magdi néni tartotta, aki már nem volt idegen a gyerekek számára. A foglalkozás keretében a tanulók megismerkedhettek a régészek és a restaurátorok munkájával. Eredeti késő kő-kori leleteket, bronz tárgyakat és középkori vas, illetve ezüst díszeket tarthattak a kezükben. Saját maguk restaurálhattak edénytöredékekből használati tárgyakat, illetve a leletek megtisztításának és konzerválásának technikáját is megismerhették. A gyerekek felismerték és értékelni tudták, hogy olyan tárgyakkal, leletekkel foglalkozhattak, amelyeket csak a múzeumok üvegtárlói mögött láthatnak. Úgy gondolom, ezen a hétvégén is új ismeretekkel és élményekkel gazdagodtak tanulóink.


12. csoport 2021. október II.

12. csoport

  1. 10. 16.-17. Dunakanyar

A 12-es csoport két napos kiránduláson vett részt a Dunakanyarban. A Dunakanyar hazánk kiemelt üdülőkörzete. Már a századfordulótól kezdődően kedvelt kirándulóhely volt. Ezt köszönheti tájképi szépségének és jelentős mértékű erdősültségének. A fővárost érintve a 11-es úton közelítettük meg a területet. A terület a Duna-Ipoly Nemzeti Park része. Első állomásunk Visegrád volt, ahol a Fellegvár 13. században épült, szépen rekonstruált és korhű módon berendezett épületét tekintettük meg, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Dunára és a környező településekre. Tovább utazva Dömös községbe érkeztünk, ahonnan a Rám-szakadékba vezetett az utunk. Ez a túra jó kalandnak bizonyult. A szállásunk Esztergomban volt. Másnap megismerhettük Esztergomot. A vár után a bazilikát látogattuk meg és innen a Macskalépcsőn keresztül jutottunk le ismét a városba. A Mária Valéria-híd köti össze Magyarországot Szlovákiával, így aztán külföldön is jártunk áthaladva a hídon. A következő állomásunk Szentendre volt, ahol rövid sétát tettünk a 23 ezer lakosú, műemlékekben gazdag kisvárosban. Szentendre kevésbé ismert, de rendkívül érdekes látnivalója a tömegközlekedési múzeum, amelyben a városi közlekedés eszközeit ismerheti meg a látogató. Kipróbálhattuk, hogy milyen volt utazni a korabeli közlekedési eszközökön és nagyon sok esetben az volt a véleményünk, hogy sokkal kényelmesebb volt az utazás, mint a mai modern járműveken. A finom ebéd elfogyasztása után hazafelé vettük az utunkat. Újabb élményekben gazdag, sok érdekességet és ismeretet adó hétvégét töltöttünk el együtt.


13. csoport 2021. október

13. csoport

  1. csoport, beszámoló az októberi bennmaradós hétvégéről

2021. október 9- én különbuszunk reggel 7- kor indult Budapestre. Valamivel 10 óra után megérkeztünk a Csodák Palotájába. Azonnal be tudtunk ülni a Tudósok csarnokába, ahol a gyerekek nagyon érdekes és izgalmas kémiai kísérleteknek lehettek tanúi: hogyan lángol egy élő emberi kéz, miként szállnak óriási levegőbuborékok fel és le, láthattuk a füstgép működését is, illetve a hélium belégzése után is tartott még némi ismertetőt az ott dolgozó kémia tanár.

Ezután a diákok önállóan felfedezhették az összesen 5000 négyzetméteren, 2 emeleten mindazt, amit a Csodák Palotája kínál a vendégeknek. Maguk által épített hídon mehettek át, sajátos zenegépen komponálhattak, forgatással örvényt képezhettek egy zárt tartályban, a büfé előtti interaktív asztalokon különböző egyéni és társas feladatokkal játszhattak: kvíz, puzzle, koncentrációs- és memóriajátékok. Különböző termek, szobák kínáltak még számukra érdekes és izgalmas felfedezéseket: a Születés világa terem kreatívan és érzékletesen mutatta be a diákok számára a magzatfejlődés folyamatát és egyéb fontos tudnivalókat, érdekességeket. Életkoruk folytán ez volt az egyik leglátogatottabb rész, hiszen kíváncsiak voltak minden eléjük táruló információra. Newton almáskertjét, aztán az Illúziók termét is szívesen fedezték fel, utóbbiban számtalan vagány szelfit is készítettek, melyeket mindjárt posztoltak is a közösségi oldalakra. A mini focipályán a sportosabb fiúk – a lányok nagy örömére – bizonyították, mennyire ügyesek és gyorsak. Számtalan játék mérte a koncentrációs képességet, a diák logikáját és türelmét, volt kizárólag tapintáson alapuló játék, melyben vakon kellett összerakni sajátos építőkockákból minta alapján egy alakzatot. Diákjaim érdeklődve, kíváncsian, lelkesen próbálgatták ki az egyes játékokat, mentek be a különböző termekbe, melyekben játékosan fedezték fel a „tudományos csodákat”, gazdagodva valóban érdekes és értékes élményekkel.

A Csodák Palotája után a Hűvösvölgyben található gyermekvasút felé vitt utunk. Sajátossága a helynek, hogy szinte kizárólag gyermekek látják el a vasút feladatait. Nagyon aranyosak voltak a 11-12 éves, egyenruhába öltözött gyerekek, akik elkérték a jegyeket az utasoktól, árultak különböző gyermekvasutas matricákat, hűtőmágneseket, szolgáltattak információt az utasok számára. Utunk során megcsodálhattuk a napfényes őszi erdőt. Egy diákomra sajnos rá kellett szólnom, hogy ne a telefonját böngéssze ezen a rövidke szakaszon, hanem próbálja értékelni azt, hogy Budapest egyik legcsodálatosabb zöldövezetében utazhat ilyen különleges járművön. Voltak, akik fotózták a mesebeli tájat a ki-kivillanó, hatalmas várossal.  Jó 20 perc kisvonatozás után a János-hegyi megállónál leszálltunk, hogy megkezdhessük rövid, mindössze 2 km- es túránkat az Erzsébet- kilátóig. Közben megtekinthettünk egy nagyon aranyos kis tavat, az ún. Béka-tavat, illetve egy kis barlangon is átmentünk, mely mindössze 15 méteres volt. Voltak lány diákjaim, akik féltek bemenni, de meggyőztük őket, hogy milyen jó és különleges élmény a mini- barlangtúra. Vadgesztenyét, őszi leveleket gyűjtöttek, fotózták a mesebeli őszi tájat és egymást.

Az Erzsébet-kilátónál készült egy csoportkép, azután felmentünk Budapest legmagasabb pontjára. Igen sok turistát csalogatott oda a jó idő, ezért a legtetején éppenhogy elfértünk egy kis időre. Lenyűgöző látvány fogadott bennünket az elénk táruló gyönyörű fővárosunkkal. A leginkább kisebb falvakból érkező diákjaimnak nagyon tetszett a felemelő látvány, voltak, akik ezelőtt még sosem jártak Budapesten… Amikor a legmagasabb fiú diákom állt fel középütt a kőre, mondtam neki, hogy most ő a legmagasabb ember Budapesten – jól ki is húzta magát még jobban. A kiváló időben és a nem hosszú, nem megerőltető, de annál érdekesebb és szép szakaszon történő túrán a gyerekek nagyon jól érezték magukat, és nagyon várták már a libegőzést. A jegyek megváltása után kettesével ülhettek bele a libegő székeibe. Van egy fiúdiákom, akinek tériszonya van, de végig kis barátnője kezét fogva mégiscsak megbirkózott ezzel a programmal, és a legvégén tetszését fejezte ki az élmény iránt. Buszunk a libegő végének a közelében várt bennünket.

Ezután a dunakömlődi halászcsárdába érkeztünk, ahol elfogyasztottuk a finom csontlevest és sertésbordát. A jóízű vacsora után a gyerekek pihenés helyett, tele energiával, zenét hallgattak és énekeltek szinte egész úton hazafelé, és valamivel 20 óra után visszaértünk a kollégiumba.

Vasárnap, október 10- én az időjárás nem kedvezett nekünk, így le kellett mondani a Mecsextrém Parkot. Kollégiumunkban szerencsére sok lehetőség kínálkozik diákjaink számára az idő hasznos eltöltésére. A számítástechnika teremben először egy ppt- t kellett összeállítaniuk az előző napi budapesti kirándulásról, melyet e-mailben elküldtek a csoportvezetőnek. Ezután kondizni, társasozni és agyagozni mehettek. Az esős idő és a megszokott kollégiumi környezet ellenére nem unalmasan telt vasárnap délelőttjük, hiszen lelkesen emelgették a súlyokat, társasoztak, biliárdoztak vagy csocsóztak, illetve különleges agyagtárgyakat készítettek nagy lelkesen. A kerámiaműhelyben egy ígéretes tehetséget is sikerült felfedezni, aki, bár életében először dolgozott agyaggal, munkáját profi szinten valósította meg. Kapott is mindjárt a karácsonyi ünnepkörhöz egy feladatot: betlehemet készít az aulába, melyet decemberben gyertyafényekkel megvilágítunk. Kis felfedezettünk számára igyekszünk keresni különböző megnyilvánulási lehetőségeket a későbbiekben, hogy megmutathassa tehetségét.

A hétvégénk tehát tartalmasan, élményekkel gazdagodva telt el mindenki számára.

Hajdú Anett

csoportvezető

 


9. csoport 2021. október

9. csoport

Kollégiumi hétvége / 9.csoport

2021 október 16-17.

A program a csoport idei első kirándulásaként került megszervezésre. A diákok megismerkedhettek az észak-magyarországi régió, a Dunakanyar jellegzetes területének történelmi és földrajzi nevezetességeivel. Az utazás pedagógiai célja a történelmi és földrajzi ismeretek mélyítése, bővítése, a csoportkohézió erősítése, az együttműködés, társas kompetenciák fejlesztése. A kirándulás a felsőbb évfolyam 12-es csoportjával együtt valósult meg, így nem csak a saját csoporton belüli, hanem a másik csoporttal való kooperációs készségekre is szükség volt.

Szombat kora reggeli indulás után a Visegrádi fellegvárat fedeztük fel. A diákok saját tempóban járták be a történelmi nevezetességet, feladatuk szoba-csoportonként fényképek készítése és az előzőleg összeállított TOTÓ kitöltése, melyben a kérdéseket a vár megtekintése után tudták pontosan megválaszolni, ezzel a tudásmélyítés és szövegértelmezési, lényegkiemelő kompetenciák kerültek fejlesztésre. Következő programunk a Rám-szakadékon átvezető túra, melynek célja a környezeti nevelés, egészséges életmód és földrajzi ismeretek bővítése. A változatos, kihívásokkal teli túra izgalmassá tette a diákok számára is a kirándulást. A nehezebb szakaszokon egymást segítve jutottunk át a méltán híres útvonalon. A kora esti órákban érkeztünk meg Esztergomba, ahol elfoglaltuk szállásunkat. A vacsora után szabadprogramot kaptak a csoportok, így tekinthették meg esti fényekben a belvárost.

Vasárnap a Bazilika építészeti különlegességeivel, történelmével ismerkedtünk meg, idegenvezető tolmácsolásában. Megtekintettük a Kincstárat, az Altemplomot és lehetőségünk volt a Bazilika kupolájából is élvezni a kilátást a városra, a Dunára, a Mária –Valéria hídra és a szomszédos szlovákiai Párkány településre. Kora délután értünk át Szentendrére, rövid szabadprogram után, a Tömegközlekedési Múzeumba látogattunk. Nagy élmény volt tanárnak, diáknak egyaránt a régmúlt és közelmúlt járműveit testközelből látni. A múzeum kiállítása az újkori történelemmel és a közlekedéstecnhikai fejlődéssel is megismertette a diákokat.

A jó hangulatú kollégiumi hétvégét egy kellemes ebéddel zártuk és az esti órákban érkeztünk vissza Pécsre.

Pécs, 2021.10.18.                                                                       Dancsházy-Nagy Ágnes

                                                                                                            csoportvezető