Menü Bezárás

szeptember 2022

10. csoport 2022. szeptember

10. csoport

  1. szeptember 17-18.

A program pedagógiai célja

Természeti környezet szépségeinek megismerése, történelmi ismeretek bővítése, hazaszeretet erősítése, környezet tudatos nevelés, csoportkohézió, mozgáskultúra és a vizuális kultúra fejlesztése

Szombat

A szombati programunkat a 13. csoporttal együtt valósítottuk meg.

Reggel 7.15-kor indult a busz programunk első állomására Ópusztaszerre. Múltidéző jegycsomagunk tartalmazta a Park belépőt, a Feszty-körkép belépő jegyét, és egy filmvetítést. Két idegenvezető várt minket a Park bejáratánál, ahonnan a két csoport külön folytatta az útját egészen a filmvetítés kezdetéig.

A főbejárattól balra kanyarodva értük el a központi múzeumépületet, a Rotundát. Az épület „A magyarok bejövetele” című panorámafestmény mellett több interaktív kiállításnak is helyet ad. Földszinten megnéztük a honfoglaló magyarok korabeli öltözködését, lakhatási körülményeit, korabeli eszközeit. Idegenvezetőnk mesélt az adott kor jellemzőiről, majd a második emeleten bepillantást nyertünk az 1896-os esztendőben élő emberek kis és nagyvárosi életébe. A harmadik emeleten lehetőség volt felpróbálni egy korabeli páncélt, kézbe foghattak a gyerekek egy kardot is. A numizmatikai és régészeti kiállítás is ezen az emeleten kapott helyet. Az korabeli érmék és csontvázak mellett őseink arcformáját is megismerhettük.

A magyarok bejövetele” c. körképfestmény az 1896-os millenniumi ünnepségek egyik legfőbb attrakciója volt, s ma is az Emlékpark legnagyobb vonzereje. A festmény megtekintésére kb. fél óra állt rendelkezésünkre. Személy szerint a fél órát kevésnek ítéltem, maradtam volna még. A Körkép jeleneteit ismertetőszöveg és fénynyaláb mutatta be hat egymáshoz kapcsolt jelenetben. A Körkép előtt műterepet alakítottak ki. A kettőt úgy hangolták össze, hogy azt éreztük, mintha valóságos tájba csöppentünk volna. A hatást tovább fokozta a különböző jelenetek hangjai. Olyan érzésünk volt, mintha mi is az adott jelenet szereplői lennénk.

A Feszty-körkép után folytattuk utunkat egy másik épületbe, ahol 3D-s mozi segítségével megismertük Szer történetét, és Magyarország történelmét.

A mozi után fél óra szabadprogram következett, így mindenki a maga ritmusába fedezhette fel az Emlékpark további látnivalóit. Elsétáltunk az Árpád-emlékmű és Anonymus szobra előtt, megnéztük a Csete Jurtákat, a Skanzen épületeit, szélmalmot, és vásárolhattunk a Szatócsboltban is.

Az ópusztaszeri programot az ebéd követte, a szegedi SZOTE Ételbárban, majd egy rövid belvárosi sétát tettünk Szeged belvárosában. Hajdú Anett kolléganőm, aki egyetemi évei alatt Szegeden élt, bemutatta a főbb látnivalókat és saját élményeivel gazdagította a történeteket. Megmutatta nekünk a Széchenyi teret, Kárász utcát, Dugonics teret. Megnéztük a Hősök kapuját, és a Szegedi Dómról is megtudtunk sok érdekességet. A Dóm előtt elkészítettük a csoportképeket, majd a Móra Ferenc Múzeum előtt elhaladva a Tisza-partot is láttuk.

Sajnos az eső az utolsó 20 percben elmosta a sétánkat, de addig szerencsére megúsztuk a napot nagyobb csapadékmennyiség nélkül.

 

Vasárnap

Másnap a szabadulásé volt a főszerep a Rejtélyek Pincéje szabadulószobáiban. Mindhárom szobából idő előtt jutottak ki a gyerekek. Ismét bizonyították, hogy nagyon jól együtt tudnak működni egy közös cél elérésében. J

Szabadulószoba után folytattuk a programunkat a Pécsi Janus Pannonius Múzeumban, amely állandó otthont ad Csontváry Kosztka Tivadar alkotásainak. A korai tanulmányrajzok mellett ismert tájképek és olyan művek, mint a Mária kútja Názáretben, a Magányos cédrus és a Baalbek átfogó képet adnak a művész munkásságáról. A gyerekek feladata az volt, hogy válasszák ki a kedvenc képüket, és választásukat néhány mondatban indokolják meg.

Miután mindenki megtalálta a kedvenc képét, visszasétáltuk a kollégiumba, ahol az ebédet elfogyasztva, a másnapi tanulásé majd a pihenésé volt a főszerep.

Traubert Annamária

csoportvezető

 


11. csoport 2022. szeptember

11. csoport

AJTP bentmaradós hétvége 2022.09.17.-18.

 

A hétvén a 11. csoport minden tanulója részt vett, 24 fő. A program lebonyolítását nehezítette az esős időjárás, ami miatt az utolsó pillanatig átszervezésekre volt szükség.

Szombat reggel a 8:30-as találkozó után Dancsházy-Nagy Ágnes és Győri Gábor kíséretével gyalog indult a csoport a várostörténeti múzeumba, ahol Toldi Ildikó drámapedagógus tartott nekik 9:30 és 11:30 között foglalkozást. A múzeumpedagógiai foglakozás kifejezetten érdekes volt, a nehezebben koncentráló gyerekeket is lekötötte. Csoportkohéziót erősítő játékok után a századfordulós Pécsre utaztunk. A gyerekek korhű ruhákba bújtak, így tekintettük meg a múzeumot. Hasznos ismereteket szereztek, elsősorban a dualizmus társadalomtörténetével kapcsolatban.

A következő programelemünk az ókeresztény sírkamra volt. 12:00-13:00 között idegenvezetéssel fedeztük fel Sopianae világát. Néhány tanulónk bizonyította, hogy komoly ismeretekkel rendelkezik a témakörben.

13:00 körül visszajöttünk a kollégiumba, megebédeltünk, majd szabad program következett.

18:00-kor találkoztunk ismét, ezúttal Nagyné Horváth Orsolya volt a kisérőtanár. Az Uránia Moziba mentünk, ahol megnéztük a Nyugati nyaralás című új magyar filmvígjátékot. A film tetszett a gyerekeknek, szórakoztató volt. Hasznosnak is bizonyult, mert jól bemutatta a Kádár-rendszeren keresztül a puha diktatúrák működését.

Másnap reggel 9:30-kor Mogyorósi Tamás segítségével indultunk a TV toronyhoz. A programokon ezúttal csak 23 gyerek tudott részt venni, Pyber Boglárka megbetegedett. A helyi járatos buszról leszállva felmentünk a kilátóba. Nagy szerencsénk volt, a tiszta időben még a Badacsony is látszott.

A toronyból lejőve gyalog folytattuk az utunkat az állatkertig. Kb. másfél óra alatt a gyerekek kisebb csoportokra szakadva ismerkedtek az állatokkal. Onnan kb. háromnegyed órás sétával délután 2 körül értünk el a kollégiumig.

A gyerekektől kapott visszajelzések szerint mind jól érezték magukat. A hétvége hasznos is volt, hisz az egészséges életmódra nevelés, a történelmi és biológiai és földrajzi ismeretek bővülése mind megvalósult.

Győri Gábor csoportvezető


13. csoport 2022. szeptember

13. csoport

  1. szeptember 17- én szombaton reggel Csongrád-Csanád megyébe indultunk különbuszunkkal a csodálatos Ópusztaszerre. Az idő felemás volt, így izgultunk, hogy szabadtéri programjainkat ne mossa el az eső.

Ópusztaszerre megérkezvén két idegenvezető fogadott minket, így a 9. és a 10. évfolyam a másfél órás interaktív foglalkozás ideje alatt egymással párhuzamosan tekinthette meg a gazdag és különleges ősi magyar leletanyagot, illetve a második emeleten található Promenád 1896 című igen látványos kiállítást, ahol egy millennium korabeli magyar kis- és nagyváros korzójának mindennapjaiba tekinthettünk be a korhű viseletbe öltöztetett bábuk segítségével. Ezután a Feszty-körképet csodálhattuk meg szűk fél órában, sajátos hangulatú aláfestő zenével, hanghatásokkal. Ez a nagyszerű alkotás a 19. század utolsó éveiben készült a Millenniumra, mely panorámakép méltó tisztelgés őseink előtt. Érdeklődőbb diákjaimat igencsak lenyűgözte ez a monumentális mű, kérdéseket tettek fel, egymást inspirálva beszélgettünk a látottakról. Ilyen pillanatokért éri meg pedagógusnak lenni. Ezután két nagyon jó és érdekes 3D- s filmet tekintettünk meg szer történetéről illetve Magyarország történelméről. A szegedi ebédünk előtt volt még időnk, és az időjárás is kedvező volt számunkra, hogy az Emlékpark területén tegyünk egy kisebb sétát. Éppen vadászati kiállítás és vásár volt, így még gazdagabb élményt tudhattunk magunkénak. Megtekintettük Anonymus szobrát, a halászkunyhót, a jurtákat, az ökumenikus kápolnát, a skanzent, a szélmalmot, a romkertet és a gyógynövényházat, az Árpád és vezérei szoborcsoportot, az Árpád-emlékművet, sétáltunk a tó mellett. Az ősziesre fordult időjárás ellenére nagyon jól éreztük magunkat ezen a különleges és szent helyen.

Szegeden a SzOTE Ételbárban fogyasztottuk el finom ebédünket, és szerencsére éppen nem szakadt az eső, amikor egy órás szegedi sétánkat megkezdtük. Különleges kötődésem van Szeged városához, életemnek talán legszebb és legszabadabb éveit itt tölthettem egyetemistaként. Megtekintettük az Aradi vértanúk terét, a Hősök kapuját, a Dóm teret, mely a Szabadtéri Játékok után egy újabb eseménynek, a bor térnek adott helyszínt. Szeged legjellegzetesebb épületéről, a dómról vagy Fogadalmi Templomról osztottam meg érdekes információkat a gyerekekkel, és gyorsan fotózkodtunk is a gyönyörű épület előtt, nehogy elzavarjon bennünket az újabb közelgő esőzés. Ezután a Jate Klub mellett elhaladva megtekintettük a Szegedi Nagyáruház épületét, majd a Dugonics téren József Attila és Dugonics András szobra után beszéltem a Szegedi Egyetem központi épületéről, illetve a zenélő szökőkútról és a nagy szegedi árvízről, mely tragikus esemény a 19. század végén egyszerre hozott pusztítást, majd újjászületést ennek a csodálatos városnak. A Kárász utcán végighaladva a Kossuth téren osztottam meg néhány érdekességet a csoporttal, rámutatva a különleges és jó hírű Virág Cukrászdára, mely közkedvelt hely mind a szegediek, mind a turisták számára. Sajnos cseperegni kezdett, így a Széchenyi téren már csak perceket tudtunk eltölteni. A Móra Ferenc Múzeum előtt még elhangzott pár érdekesség, a háromdimenziós Szeged feliratnál páran lőttek szelfiket, ám ezután kapkodtuk lábunkat a Tisza-parton vissza az Árvízi emlékműig, mely mögött buszunk várakozott. Kicsit megázva, megfázva, de jó és különleges élményekkel gazdagodtunk ezen a kiránduláson.

Másnap a Pécsi Teke Sport Egyesületnél két órán keresztül guríthatták a golyót a gyerekek. Még sosem voltunk tekézni csoportszinten, és a legtöbb diák még sosem járt tekepályán. Igen nagy élmény volt számukra, és habár az elején kissé bizonytalanul és szabálytalanul „dobták”, gurították a golyót a gyerekek, a második órára annyira belejöttek, hogy a négy csapatra osztott társaság lelkesen és nagy elánnal versenyzett egymással. Jó volt hallani azt a felszabadító gyerekzsivajt, amit produkáltak, és kérték, legközelebb is menjünk tekézni, mert nagyon élvezték. Megfogalmazódott olyan gondolat is, hogy a kollégium belső vagy külső területére akár építeni is lehetne egy egyszerűbb tekepályát. Mindig elérzékenyülök attól, hogy 15-16 éves diákok, bár némi naivitással, de mennyire őszintén és lelkesen ötletelnek amúgy nagyon jó dolgokról.

Az ebédet és kisebb délutáni pihenőt követően az Uránia Moziba mentünk egy nagysikerű regény film adaptációját megtekinteni. Az Ahol a folyami rákok énekelnek című különleges atmoszférájú, műfajilag igencsak sokrétű és méltán jóhírű alkotást nagyon élvezték diákjaim. Amióta Arany János Programban dolgozom, így még nem jöttek ki moziból gyerekek. Teljesen a hatása alá kerültek ennek a nagyon egyedi hangulatú és zseniálisan megrendezett, előadott történetnek.

Úgy gondolom, hogy nagyon jó bennmaradós hétvégét zártunk, és várjuk a folytatást, hiszen a gyerekek egyik fő motivációja az Arany János Tehetséggondozó Programba való jelentkezéskor éppen az, hogy izgalmas, különleges helyekre eljuthassanak határon belül és kívül egyaránt.

Hajdú Anett csoportvezető


9. csoport 2022. szeptember

9. csoport

 

2022.09.10.-11.

A program a csoport a 2022/2023 tanévének első kollégiumi hétvégéjeként került megszervezésre.

A program pedagógiai célja

 a rekreáció, környezeti nevelés, közös élmények szerzését fókuszban tartva a csoportkohézió fejlesztése.

Szombat

A délelőtt folyamán ráhangoló, csapatépítő játékokkal, közös beszélgetésekkel, tervek megbeszélésével kezdtük a közös hétvégénket.

A kollégiumban elfogyasztott ebéd után Volán járattal utaztunk Abaligetre. A cseppkőbarlang látványosságainak felfedezése mellett, túravezetőnk élményszámba menő tájékoztatása színesítette a programunkat. A barlangi sétát követően a denevérek életével, különleges tulajdonságaival ismerkedhetünk meg, illetve bővíthettük már meg lévő tudásunkat.                         A szűk járatok és sötétséget kedvelő állatok után, a napfény és a víz felé vettük utunkat. Ki vízibiciklivel, ki csónakban evezve barátkozott az Abaligeti tó élővilágával. Etettünk pontyot és amúrt, kergettünk kacsákat, illetve néha egymást a csónakokkal, vízibiciklikkel.

Feltöltődve, vidáman érkeztünk vissza a kollégiumba.

Vasárnap

A reggeli elfogyasztása után a csoport a Rejtélyek pincéjét látogatta meg. Három csapatra osztva, a három különböző témájú és nehézségi fokozatú szabadulószoba feladatainak megoldása állította nehézségek elé a diákokat. A szobákból való kijutáshoz nagy szükség volt a közös gondolkodásra, a logikus és helyes sorrendek, útvonalak kitalálására, együttműködésre, egymás segítésére, a másik- esetleg jobb ötletének elfogadására. Az időnként félelmetes hang, illetve fény effektek, az ijesztő tárgyak izgalmassá tették az amúgy is bonyolult feladványokat. A megadott időkeretet csak kis mértékben túllépve, és minimális külső segítséget igénybe véve, mindegyik csapatnak sikerült kijutnia. Különleges élményekkel gazdagodva tértünk vissza a kollégiumba.

Az ebédig vissza lévő időt az programok átbeszélésével töltöttük. Az Abaligeti barlangról és a denevérmúzeumban megszerzett ismeretekből összeállított kérdésekre a diákok szinte hibátlanul tudtak válaszolni, majd egymásnak tehettek fel kérdéseket a témához kapcsolódóan. A szabaduló szobák élményényét pedig kreatív írás keretében dolgoztuk fel, amelyben az adott tematikájú szobában tapasztaltakról egy történetet vagy egy versikét kellett írni a csapatoknak. Ezek bemutatása, felolvasása jó hangulatú zárása volt az idei első kollégiumi hétvégénknek.

                                                                                        Dancsházy- Nagy Ágnes

                                                                                                     csoportvezető