Menü Bezárás

9. csoport 2020. március

2020. március 7.-8.

A program az AJTP kezdő évfolyamának kollégiumi hétvégéjeként került megszervezésre az idei tanévben.

A program pedagógiai célja

 a rekreáció, környezeti nevelés, az önismeretet ,az egymás megismerését, az egymás segítését és a közös élmények szerzését fókuszban tartva a csoportkohézió fejlesztése.

Szombat

A programokat kora délután kezdtük a Zsolnay Negyed interaktív múzeumpedagógiai előadásával. A diákok játékos feladatokkal , idegenvezető kíséretével végig tekinthették a Zsolnay gyár látogató központját, majd szituációs játékokban a Zsolnay család életébe is betekintést nyerhettek. A Zsolnay negyed területén található Planetáriumban a mitológiai –asztrológiai jegyekkel ismerkedhettünk meg , a csillagképek történetét, elhelyezkedését tanulhattuk meg a különleges helyszínen.

A délutánt a Kodály Központ Által középiskolások számára rendezett No Babel előadással folytattuk. Az impozáns épület , a hatalmas terek egyébként is magával ragadóak voltak, de azt gondolom, maradandó élményt jelenthetett a diákok számára a színpadon a teljes – közel 90 fős szimfonikus zenekar műsora , melynek alcíme a Planéták voltak. Este értünk vissza a kollégiumba.

Vasárnap

Hétvégéinket rendszeresen túrázunk, így most sem volt ez másképp. Orfűre mentünk ki busszal, felgyalogoltunk a kilátóhoz, majd onnan a Mecsek háza turisztikai központhoz tartozó Vízfőbarlanghoz gyalogoltunk. Megtekinthettük az érdekes Forrásházat , ahova csak ritkán mehetnek be látogatók, majd az orfűi tanösvényen keresztül jutottunk el a Malom épülethez. Idegenvezetőnk itt is sok érdekességet mutatott meg a  malom működésével és a papírkészítéssel kapcsolatban.

A délutánt pihenéssel, rendrakással, kollégiumi környezet rendberakásával és a másnapi órákra való készüléssel töltötték a diákok.

Dancsházy- Nagy Ágnes

csoportvezető