Menü Bezárás

9. csoport 2022. április

Kollégiumi hétvége / 9.csoport                                   2022.04.23.-24.

A program a csoport tavaszi második hétvégéjeként került megrendezésre.

Az utazás pedagógiai célja a történelmi ismeretek mélyítése, bővítése, az ökotudatos szemlélet erősítése, környezetvédelem – fenntarthatóság szemléletének bemutatása, a csoportkohézió erősítése, az együttműködés, társas kompetenciák fejlesztése, rekreáció, csapatjáték.

Szombat reggel a kollégium elől indultunk külön busszal Somogyvárra a Szent László Látogatóközpont történelmi emlékhelyre.

Megérkezésünk után egy kisfilmet néztünk meg az emlékhely történetéről, fontosságáról. A film után a diákok csapatokat alkottak, feladatokat kaptak és így fedezték fel a látogatóközpont kiállítását, majd a Szent László sétaút állomásain interaktív táblákon elhelyezett kérdésekre válaszolva jutottak fel a kolostor romjaihoz. A Romkert látnivalói és a kilátó megtekintése után indultunk tovább.

Somogyvámos volt a következő úti cél, a Krisna – völgy. A kialakított csapatok itt is megmaradtak, térképet és programot kaptak, melynek alapján kellett felfedezniük a területet. Az Öko-tanösvényt végig járva megismerhették a völgy lakóinak természet közeli szemléletét, életmódjukat, részt vehettek állat etetésen és a program végén a krisna – szentélyben kaptak információkat a hívők életéről, a vallás eredetéről és fontos tanairól.

Az élménydús délutánunkat a bőszénfai szarvasfarmon folytattuk.

Idegenvezetőnk bemutatta a park állatait, majd a szabadon élő, de szelíd szarvasok közé mehettünk be a Séta a szarvasokkal- program keretén belül. Úgy gondolom valóban egyedülálló élmény testközelben lenni ezekkel a kedves állatokkal.

A nap végére testben átmozgatva – lélekben feltöltődve ültünk vissza a buszra és érkeztünk vissza a kollégiumba.

Vasárnap délelőtt folyamán a Pintér kertbe látogattunk el, ahol idegenvezető kíséretében  ismertük meg a kert történetét, fedeztük fel az arborétum nevezetes, védett növényeit, különlegességeit, köztük a bánáti bazsarózsát.

Ebéd után a következő programra indulva heves zárpor kapott el minket, szerencsére épp beértünk a buszmegállóba  s mire a célunkhoz értünk már csak kicsit szemerkélt az eső. Kisebb kitérőt tettünk a közeli nagy áruházba, amíg meg kellett várnunk, hogy a Gokart pálya használható állapotba kerüljön.  Ezek után azonban nagy örömmel vették birtokukba a diákok a gokartokat. Néhányuknak volt már tapasztalatuk, de a legtöbben most ismerkedtek a vezetés élményével. Elsősorban a szórakozás  volt a cél, de nem elhanyagolható hogy közben az egymásra figyelés, az önkontroll, a koncentráció és a külső ingerekre való gyors reagálás  is fejlődik. Megtapasztalják, hogy milyen érzés egy járművet irányítani, kormányozni, hogy a fék és gázpedál kezelése, a sebességszabályozás valóban az ő kezükben van, miközben a jármű halad. Jó tapasztalat szerzés a jogosítvány szerzés folyamatának megkezdése előtt.

A a hagyományos tudáspróba és élmény mélyítés most idő hiányában elmaradt, a csapatok a feladataikat és a képes beszámolóikat  csoportfoglalkozáson fogják bemutatni egymásnak.

Úgy gondolom ez a kollégiumi hétvégénk valóban teljes és tartalmas , élményekben gazdag programokkal a diákok számára is emlékezetessé válik.

Pécs, 2022.04.25.                                                                   Dancsházy-Nagy Ágnes

                                                                                                      csoportvezető