Menü Bezárás

9. csoport 2018. szeptember

Kollégiumi hétvége

2018. szeptember 28-30.

A program a végzős csoport utolsó nagyobb utazásaként került megszervezésre keresztül az Isztrián- címmel. A programot az Istria Tours állította össze a megjelölt igények figyelembe vételével. A három nap során felkerestük Horvátország jellegzetesebb vidékeit és néhány városát. Ízelítőt kaptunk a Dalmát hegyek, a tengerpart, a belső félsziget földrajzi és az érintett települések történelmi, művészettörténeti szépségeiből.

Az utazás pedagógiai célja a csoportkohézió erősítése, az együttműködés, viselkedés külföldön. A tantárgyi kapcsolódások elsősorban  a történelmi és földrajzi ismeretek konkretizálása, összefüggések felismerése, különös tekintettel a közelgő érettségi tételeinek tartalmára. A terület specialitása, hogy a bizánci emlékektől kezdve a Római Birodalom hatása, a középkor sajátossága és az újkori történelem szomorú mementói mind megtalálhatóak aránylag kis távolságra egymástól. Az információkat, tudnivalókat, érdekességeket az utazási iroda által biztosított idegenvezető mutatta be, interaktív módszerekkel pedig biztosította  a hallottak elmélyítését. A diákok az általuk készített képekből videómontázst állítanak össze.

A délelőtti városnézések után a tenger nyújtotta lehetőségeket is kihasználtuk, strandoltunk, úsztunk. A napsütés igazi nyári mediterrán hangulatot teremtett, de a víz hőmérséklete emlékeztetett minket arra, hogy ősz van. Ennek ellenére sokuknak az első tengeri-sós vízi fürdési lehetőség is megadatott a kirándulás során.

A csoport maximálisan betartotta azokat a viselkedési szabályokat, amelyeket kezdő koruk óta gyakorlunk. Magatartásukkal semmi probléma nem adódott, fegyelmezettek voltak az út során. Egymás iránti és a környezetük iránti tisztelettudó viselkedésük interiorizálódott, kellemessé téve az utolsó közös nagy utazásunkat.

Az isztriai kirándulásunk és az ott szerzett élmények, tapasztalatok méltó zárásai az elmúlt éveinknek.