Menü Bezárás

Felvételi a Kodályba

Tisztelt Érdeklődő!

Sok szeretettel köszöntjük honlapunkon és őszintén örülnénk, ha kollégistáink között köszönthetnénk Önt is!

A Pécsi Kodály Zoltán Kollégium Dél-Dunántúl egyik legnagyobb középiskolai kollégiuma.

Azoknak a középiskolásoknak a jelentkezését várjuk, akik számára időigényes a középiskolába való mindennapos bejárás. Fontos szempont a tanulás, hiszen minden diáknak ez az elsődleges feladata! A szakos ellátottságnak köszönhetően tanulóink számára tanulóidőn belül tudjuk megoldani az esetlegesen szükséges korrepetálást, felzárkóztatást minden érettségi tantárgyból.

Kollégistáink sokféle képzésekben vesznek részt, vannak zenészek, drámások, táncosok, Arany János Tehetségprogram tanulói, OKJ-s képzésben részt vevők. A diákok mindennapjaik nagy részét a kollégium falai között töltik, ezért fontos szempont a nevelés is. Célunk, hogy a kollégisták az itt töltött évek alatt megtanulják az alapvető társadalmi szerepeket, tevékenységeket. A tantárgyak tanulásán kívül a kollégiumban az élet tanulása is folyik. Kiemelten fontos számunkra a teljes személyiségformálás, a konstruktív életvezetéshez szükséges képességek kialakítása, amit megalapoz a 7szokás pedagógiai programja.

A fiatalok a szabadidő hasznos eltöltésére a legkülönbözőbb szakkörökön vehetnek részt, valamint sokszínű kulturális lehetőségekből is választhatnak, mint például rendszeres színházlátogatás, különböző zenei és sport programok, témahetek gazdag előadásai stb.

Résztvevői vagyunk a kollégiumok által meghirdetett versenyeknek, és sportvetélkedőknek. A kollégium életében a diákokat képviselő Diákönkormányzatnak jelentős szerepe van.

A hétvégéken is nyitva tartunk.

A Kollégiumi felvétel

A szabad iskolaválasztás mellett a szabad kollégiumválasztás joga is mindenkit megillet!

Téritésmentes kollégiumi elhelyezést az kérhet, aki – a hatályos jogszabályok alapján – nappali rendszerű, középfokú iskolai oktatásban, vagy szakmai képzésben államilag támogatott tanulói jogviszonnyal rendelkezik.

Jelentkezés folyamatosan történik: a honlapról letölthető a Jelentkezési lap (levélben, e-mailben, vagy személyesen) a kollégium titkárságára való eljuttatásával.

Hátrányos helyzet vagy tanulási nehézség esetén a beköltözéskor be kell mutatni az aktuális tanévre érvényes jegyzői vagy szakértői véleményt.

Minden jelentkező e-mailben, vagy levélben kap visszajelzést a felvételről!

1 Comment

  1. Erdélyi Anett

    Erdélyi Anett vagyok. A tavalyi évben is a kollégium lakója voltam. Most ismét szeretnék jelentkezni a kollégiumba, ha lehetséges, ezt e-mail-ben tenném meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük