Menü Bezárás

Tanévkezdéssel kapcsolatos információk

Tisztelt Szülők! Kedves Kollégisták!
A kollégiumba a Leőwey Klára Gimnázium tanulói 2021. augusztus 30-án (hétfőn) 10 órától költözhetnek be.
A többi iskola tanulói 2021. augusztus 31-én (kedden) 8 órától foglalhatják el kollégiumi helyüket.
Kérjük, lehetőség szerint az új kollégistáink 12 óráig költözzenek be a kollégiumba!
Mindkét nap 12 órától szülői értekezletet tartunk a kollégiumban.
A beköltözéssel kapcsolatos fontos tudnuvalók:
Beköltözéskor minden kollégista adja le az egészségi állapotáról szóló szülői nyilatkozatot vagy az orvosi igazolást. 
• Aki kollégiumi ágyneműt igényel, az mindkét beköltözési napon 18 és 20 óra között az intézményben kijelölt helyen átvételi elismervény ellenében átveheti.
• Az első emeleten lakóknak a korábbi lakatpántot ki kell cserélni.
• A szeptember havi étkezést augusztus 31-én, a beköltözés napján lehet befizetni 9-17 óra között. További tájékoztatás a befizetési lehetőségekről a Pécsi Ellátó Központ honlapján található.
Tisztelt Szülők! Kedves Támogatók!
Köszönjük, hogy az eddigi befizetéseikkel segítették a Kodály Kollégiumi Alapítvány működését.
Jelenleg alapítványunk még nem tudja fogadni az adó 1%-át de kérjük támogassa alapítványunkat 3000Ft felajánlásával.
Támogatásukat az alábbi módon tehetik meg:
• személyesen a kollégiumban Királyné Csirke Eszter intézményvezető-helyettesnél, vagy
• az alábbi bankszámla számra történő befizetéssel (ebben az esetben a közlemény rovatban kérjük feltüntetni a tanuló nevét):
– Bankszámla vezető pénzintézet: Dél-Takarék
– Bankszámla tulajdonos neve: Kodály Kollégiumi Alapítvány
– Bankszámla száma: 50800111-15602268-00000000
Támogatásukat előre is köszönjük!
SZÜLŐI NYILATKOZAT
Tanuló neve:
Lakcíme:
Gondviselő neve:
Telefonszáma:
Alulírott nyilatkozom, hogy gyermekem egészségügyi állapota a közösségbe való beköltözésre alkalmas.
Kelt:…………………………………………………………..
                                                                                                                                         szülő aláírása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük