A program pedagógiai célja
Történelmi és néprajzi ismeretek bővítése, népi hagyományok ápolása, csoportkohézió és mozgáskultúra fejlesztése
Szombat
Mohács város kulturális sokszínűségének egyik legszebb példája, a mohácsi sokácok messze földön ismert télűző népszokása a busójárás, amelyet 2009-ben felvettek az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.
9 órakor indultunk Mohácsra bérelt busszal, a 13. csoporttal közös szervezésben. A buszon sok érdekesség hangzott el a busójárásról, a jelmezekről, Mohács történelméről és a sokác népről.
Első állomásunk a Kanizsai Dorottya Múzeum volt, amely a délszláv nemzetiségnek állít emléket. Megnéztük a múzeum állandó kiállításának három tematikus blokkját (1. Mohács népe, 2. Busójárás, 3. Magyarországi délszlávok), lehetőségünk volt felöltözni népviseleti ruhákba, és a múzeum udvarán bepillantást nyertünk a busók készülődésébe, ahol a zene mellett már bográcsokban készültek az ebédek. Megvendégeltek minket pogácsával és üdítővel.
Következő állomásuk a Busóudvar volt. A Kanizsai Dorottya Múzeumtól átsétálva útba ejtettük a Duna partot is.
A Busóudvarban sok busó és sokác lány gyülekezett. Egy csónaknak, az evezésünknek, és egy számítógépnek hála, virtuálisan átkelhettünk egy busóval a Dunán. Busóvá válhattunk, ha csak egy rövid időre is, azáltal, hogy felpróbálhatunk egy busó bundát és egy busó álarcot. (Az álarc számomra meglepően nehéz volt, és mivel a szem kivágása nem ott volt, ahol a szemem, ezért nem láttam ki mögüle). Lehetőségünk volt kereplő hangjával összemérni az erőnket. Az győzött, aki a legnagyobb erővel tudta megforgatni az eszközt és ezzel a legnagyobb zajt kelteni.
Miután mindent megnéztünk és kipróbáltunk a Busóudvarban, két óra szabad program következett, ahol mindenki belevethette magát a farsangi forgatagba. Láthattunk különböző járműveken való felvonulást sok busóval és sokác lányokkal, horvát népzenéket hallgatunk és táncolhattunk a Széchenyi téren. Lányok busók elől menekültek, de sok öleléssel és lisztmennyiséggel lettek gazdagabbak, a fiúk pedig sok fotóval.
Visszafelé a buszon kitöltötték a gyerekek a tesztet, aminek kérdései a buszon elhangzott előadásokból, a Kanizsai Dorottya Múzeumban valamint Busóudvaron látottakból állt össze. Az eredményünk nem lett a legjobb, de a csoport minden tagjára igaz, hogy nagy élmény marad számára a busójárás és az ott látottak.
Vasárnap
Szokásunkká kezd válni, hogy a vasárnapunk a mozgásról szól. A Pécsi Teke Sport Egyesület tekepályáján ismerkedtünk meg a teke sporttal. Az Egyesület elnöke tartott nekünk rövid tájékoztatót a teke és a pályahasználat szabályairól. Összehasonlította nekünk a tekét a bowlinggal, így könnyebben megértettük a két sport közötti különbséget. Megmutatta a gurítási technikákat, és egy könnyített verziót is, a lányok kisebb tenyér mérete, és ereje miatt. Ezt követően 5 fős csapatokba rendeződtünk, és 25 perc gyakorlás után, kezdetét vette a csapatok közötti verseny. 30 gurítás alatt kellett minél több bábut ledöntenünk a golyóval. Egy forduló kb. 15 percig tartott, majd az eredményhirdetést követően, pályát cseréltünk, így mindenki kipróbálhatta mind a 4 pályát. Egy órás verseny után, elfáradva, de tele sikerélménnyel, sétáltunk vissza a kollégiumba.
A csoportból korábban még senki nem tekézett (néhány fiú próbálta ki korábban a bowlingot), de nagyon hamar ráéreztek a fiatalok a teke sport ízére. Nagyon szép mozdulatokkal gurították a golyót, és több lánynak sikerült egy kézzel sikeres gurítást végrehajtania (nekem egyszer sem jött össze L).
A nap hátra lévő részében, a másnapi órákra való készülésé, a szobák takarításé, majd a pihenésé volt a főszerep.
Traubert Annamária
csoportvezető
