Menü Bezárás

13. csoport 2024. június

13-as csoport júniusi bennmaradós hétvégéjének beszámolója

  1. június 15-16.

 

  1. június 15-én a Komlón található Mini Zooban élő állatokat látogattuk meg.

Utazásunkban segítséget kaptunk egy diáklányom polgármester édesapjától, aki felajánlott két falubuszt erre az alkalomra, hogy a csoport kényelmesen elférjen, illetve könnyebben megközelítsük a tervezett helyszíneket.

Belépőink megváltása után egy rövid előadás következett a mini állatkertben található állatokról, odakerülésük körülményeiről. Elég hamar kiderült számunkra, hogy a zoo állatkerti funkciója mellett menhelyi szerepet is betölt, hiszen pár állat igen nehéz körülmények közül került ide. Legutóbb a kis vadmacskát fogták be Kaposvár környékén, sokunk kedvence is lett hamar a szürke, fújós kis szőrcsomó. Miután diákjaim meghallgatták és megértették az állatkert betartandó szabályait, az egyik gondozónő, kezében kaméleont tartva, végigsétált a gyerekek között, akik ujjaikkal finoman megsimogathatták ezt a különleges állatot. Ezután Faragó Endre, a Mini Zoo tulajdonosa kihozta a különleges mintázatú, és igen hosszú boát, melyet páran a nyakukba vehettek. Furcsa, érdekes érzésekről számoltak be a gyerekek, amint csúszott, tekeredett rajtuk a kígyó. Többen is meg merték simogatni az állatot, majd miután visszakerült a helyére, a gyerekek szétszóródtak, és kedvükre tekinthették vagy simogathatták meg az ott élő állatokat. A gyűrűsfarkú makik nagy kedvencek lettek, de szívesen időztek a nyulaknál, tengerimalacoknál és a bengáli macskáknál. Bottal disznót simogattak, szelíd őzeket etettek helyben vásárolt csemegéből, figyelték a kengurukat, beültek a papagájokhoz, akik közül egy bátrabb az egyik fiúdiákom vállára röpült.

Az ott töltött másfél órában diákjaim nagyon jól érezték magukat a különleges és igen szépen tartott állatok között. Többen mondák, mivel nem nagy a távolság lakóhelyük és a Mini Zoo között, hogy a nyár folyamán újra el szeretnének jönni a családjukkal. Úgy gondolom, jó döntés volt meglátogatni ezt a különleges, barátságos és jó hangulatú kis állatkertet.

Falubuszainkkal Mánfa felé vettük az irányt, ahol a Sarlós Boldogasszony templomot tekintettük meg, melynek alapjai az Árpád-korban épültek. Röviden ismertettem a gyerekekkel a templom történetét, újrafelfedezésének legendáját, a benne, rajta található román és gótikus stílusjegyeket. Tetszett nekik ez a kis ékszerdoboz, és bár alapvetően zárva van, de falugondnok úr bárki számára szívesen kinyitja megtekintésre, illetve nagyobb ünnepekkor szentmisét is tartanak itt, kérésre pedig esküvőket. Utóbbi információ a romantikus lelkületű lány diákjaim számára volt izgalmas, de hozzátettem, hogy engem is meg kell hívni majd a nagy eseményre.

Ezután a kollégium felé vettük az irányt, megérkezéskor hálás köszönetet mondtam sofőrjeinknek, majd szorgalmasan nekiálltunk a szalonnázás előkészületeinek a kollégium hátsó udvarán.

Pár fiú diákom hosszasan küzdött azért, hogy tábortüzünk folyamatos legyen. Előző nap egy másik csoport bográcsozott, a tüzet teljesen eloltva vizet használtak, de a hely a nagy meleg ellenére sem száradt ki teljesen. Igen sokat vidultunk ezen a szituáción, a végén leginkább már kínunkban. Éhes gyerekeim egyben kreatívak is, nem volt mire várni, így ügyes lányaim hideg szendvicseket készítettek többek számára. Szólt a zene, és hogy a hangulatot fokozzuk, egy fiú diákommal táncra perdültünk, azonban a többiek sajnos ülve maradtak, viszont sokat beszélgettünk a nyári tervekről, a jövő tanévről. Páran labdajátékba kezdtek vagy tollasoztak, és végül sikerült nyársalnunk is. A program végén a gyerekek egy része segített a kinn lévő ételek, ásványvizek, egyéb kellékek elpakolásában, majd pihenni tértek szobáikba. Kellemes napot zárva elköszöntem tőlük.

Másnap különbuszunk reggel 7-kor indult a horvátországi Jankovacra, hogy megcsodáljuk a tiszta időben a Mecsekből is látható Papuk-hegység egy részét, és sétáljunk a friss zöldben egy jót. Diákjaim becenevet is adtak a hegynek Pupák néven. Igazán helyesek és kreatívak ezek a Z generációs gyerekek. Mogyorósi Tamás kollégám megváltotta a fejenkénti 3 euró belépőt, majd megkezdhettük a túrát. Különleges tavat, dús zöld növényeket, Jankovich gróf sírját, szűk barlangot láthattunk útközben sokszor falépcsőkön menetelve, többször pihenőt tartva, majd az üvegfúvó család sírjainál is megállva kollégám számos érdekes információval látta el diákjaimat. Végül következett az egyik legszebb vízesés, amit láttak, a bátrabbak feljebb is kapaszkodtak a hegyoldalon. Vagány csoportképeket készítettünk, kellemesen megpihentünk ezen a csodálatos helyen, többen frissítették fel bőrüket a láthatóan is tiszta vízzel, majd visszaszálltunk az autóbuszba.

Orahovica felé vettük az irányt, ahol a Rózsa-várat tekintettük meg. Csoportom felén a mindössze 25 perces, de meredek kaptató kifogott, páran épphogycsak beléptek a romok közé, azonnal is fordultak ki onnan. A valóban kíváncsi és kitartó diákjaim érdeklődve szemlélték a növényekkel benőtt régi várromot, és kíváncsian kérdezték, honnan látható a Mecsek. Olyan gyerekekkel mindig öröm dolgozni, akik képesek megfogni a dolgok jó oldalát, és valódi kíváncsiság, érdeklődés vezérli őket. Ők azok, akik összeálltak a csoportképre is, a többiek a várrom előtt bosszankodtak. Kollégáimmal azt gondoltuk, hogy a kinn várakozók lesznek az elsők, akik a hegy alatt elterülő tiszta vízű tóba bemennek fürdeni, de nagyot tévedtünk. Ugyan a tó és környéke nagyon tetszett nekik, de a legtöbben inkább a fa árnyékában hűsölve, esetleg sétálgatva töltötték el az időt. A jelenlévő 22 diákból mindössze talán heten mentek be úszni, vagy a mélyebb szakaszon ugrálni a vízbe. Pár diák sétált be valameddig a vízbe, majd napoztak, jégkrémet eszegettek, üdítőztek.

Alapvetően az, hogy ebben a tanévben is el tudott jutni csoportom külföldre (még ha „csak” Horvátországba is), nagy dolog, tekintve a megemelkedett árakat, illetve azt, hogy talán a csoport harmadánál jellemző, hogy a szülők egyáltalán külföldre viszik, illetve tudják vinni gyermekeiket.

Estebédünket a jóhírű siklósi Vasutas vendéglőben fogyasztottuk el, a finom és bőséges étektől mindenki jóllakott, majd visszautaztunk a kollégiumba.

Sikeres tanévzáró bennmaradóst tudhatunk magunk mögött, jól indul tehát a nyári szünet.

                                                                                   Hajdú Anett csoportvezető