Menü Bezárás

COVID-19 eljárásrend

Tisztelt Szülők, kedves Kollégisták!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott Intézkedés terv alapján intézményünk elkészítette az eljárásrendjét. Kérünk mindenkit, az ebben foglaltak betartására.

A PÉCSI KODÁLY ZOLTÁN KOLLÉGIUM INTÉZMÉNYI INTÉZKEDÉSI TERVE

A JÁRVÁNYÜGYI KÉSZENLÉT IDEJÉN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁSRENDRŐL

az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott Intézkedés terv alapján

(Utolsó módosítás: 2020. október 1.)

BELÉPÉS A KOLLÉGIUM ÉPÜLETÉBE

A kollégiumban kizárólag egészséges, új típusú koronavírus megbetegedés tüneteket nem mutató, magát egészségesnek érző személy tartózkodhat, illetve költözhet be. Új tanuló beköltözésekor szükséges a szülői nyilatkozat leadása.

A járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló 431/2020.(IX.18.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése szerint az intézmény területére

  1. a) az ott foglalkoztatott személyen,
  2. b) az ott szükséges karbantartási, illetve javítási munkát végző személyen,
  3. c) a jogszabályon alapuló kötelezettség teljesítése céljából érkezőn,
  4. d) a tanulón kívül más személy nem léphet be.

Az intézménybe kézfertőtlenítés és testhőmérséklet mérés után maszkban szabad belépni.

Az intézménybe való belépéshez megengedett testhőmérsékletet az országos tisztifőorvos meghatározása alapján: 37,8 C° alatti hőmérséklet.

Idegen személyek belépését a portán elhelyezett nyilvántartásban dokumentálni kell, illetve ki kell tölteniük az egészségi állapotukra vonatkozó nyilatkozatot.

Kérjük a szülőket, hogy a kollégiumba kizárólag egészséges gyermeket engedjenek vissza.

Az a gyermek, tanuló vagy pedagógus, aki bármilyen betegség miatt otthon maradt, a háziorvos, kezelőorvos igazolásával vagy kórházi zárójelentéssel mehet újra az intézménybe. Hatósági házi karantén esetén a járványügyi hatóság által kiadott, a járványügyi megfigyelést feloldó határozatot szükséges bemutatni.

Kérjük a szülőket, amennyiben gyermeküknél koronavírus fertőzésre utaló tüneteket tapasztalnak, az NNK aktuális eljárásrendje alapján gondoskodjanak háziorvosi vizsgálatról. Ha gyermeküknél vagy a vele egy háztartásban élőknél koronavírus fertőzés gyanúja vagy igazolt fertőzés áll fenn, azonnal kötelesek erről az intézmény vezetőjét értesíteni (Dobrás Éva; eva.dobras@gmail.com).

TARTÓZKODÁS A KOLLÉGIUMBAN

Az intézményben az aulában és az egyéb közösségi helyeken kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk viselése, a 1,5 méteres távolság tartása. A csoportosulások nem megengedettek. A kollégium épületében a folyamatos fertőtlenítő takarítás biztosított, a bejáratnál, az ebédlő bejáratánál, valamint a mosdókban a kézmosáshoz fertőtlenítő folyadék van kihelyezve.

A tanulók részére fenntartott mosdókban egyszerre csak két tanuló tartózkodhat, betartva a távolságtartás szabályait.

A hálószobákban – az időjárási körülmények figyelembevételével – a kollégiumban való tartózkodás idején a tanulóknak a gyakori szellőztetésre figyelni kell.

A foglalkoztatási termekbe előzetes kézfertőtlenítés után lehet belépni.

TEENDŐK BETEGSÉGRE UTALÓ PANASZOK ESETÉN – JELZŐRENDSZER

Amennyiben a kollégiumban lakó tanulónak bármilyen betegségre utaló panasza van, haladéktalanul jelezze a csoportvezetőnek, ha ő nem tartózkodik az intézményben, az ügyeletes nevelőtanárnak. Amennyiben a tanuló koronavírus megbetegedés tüneteit mutatja, azonnal el kell különíteni (karantén elrendelése az NNK hatásköre).

Ez követően orvost kell értesíteni az alábbiak szerint:

KOLLÉGIUMI ORVOS – DR. MÉSZÁROS KÁLMÁN (H-CS 11.15-12.15)

TERÜLETILEG ILLETÉKES HÁZIORVOS (PÉCS, RÓKUS U. 7/1.) 8-16 ÓRÁIG 72/320-165 VAGY 72/225-102

ORVOSI ÜGYELET A PÉCSI GYERMEKGYÓGYÁSZATI KLINIKÁN (PÉCS, JÓZSEF A. U. 7.)  16 ÓRA UTÁN ÉS HÉTVÉGÉN 72/535-999

Amennyiben az orvos úgy dönt, hogy a fertőzés veszélye fennáll, kizárólag ő jogosult további intézkedések megtételére, a pedagógusnak csak jelzési kötelezettsége van.

Ezután értesíteni kell a szülőt, gondviselőt, aki lehetőleg a legrövidebb időn belül, de legkésőbb 24 óra múlva gondoskodik a tanuló szülői felügyelettel történő hazautazásáról.

A kollégiumba hatósági karanténból kiengedett tanuló a megfigyelést feloldó határozat felmutatása után; a betegségen vagy koronavírus fertőzésen átesett tanuló orvosi igazolással költözhet vissza.

Igazolt koronavírus fertőzés esetén a szülő köteles az intézmény vezetőjét értesíteni (Dobrás Éva, eva.dobras@gmail.com).

ÉTKEZTETÉS

Az ebédlő bejáratánál elhelyezett kézfertőtlenítő használata belépés előtt kötelező.

Sorban álláskor kötelező a maszk viselése.

Egy asztalnál egyszerre két ember ülhet.

A menzás tanulók a részükre kiadott zöld színű azonosító kártya felmutatásával jöhetnek be az épületbe, a kézfertőtlenítés és maszk viselése számukra is kötelező.

DIGITÁLIS MUNKAREND ELŐKÉSZÍTÉSE

Digitális munkarendet az Operatív Törzs rendeli el.

Az intézmény felméri a tanulók eszközellátottságát, számba veszi a felmerülő igényeket és az intézményi lehetőségek tükrében segíti a tanulókat.

Az intézmény meghatározza a pedagógusok által használandó egységes szakmai platformokat:

szakmai munka – Google Classroom

értekezletek – MS Teams

adminisztráció – Kréta

azonnali, gyors információcsere – Facebook csoportok, e-mail

A kollégiumi nevelők a csoportjaik és a foglalkozásaikon résztvevők számára Google Classroom csoportokat hoznak létre a digitális munkarend előkészítése során. A digitális munkarendre történő állás után a kollégista tanulóknak kötelező a csoportokba bejelentkezni és részt venni a kötelező kollégiumi foglalkozásokon.

A kollégistákkal és szülőkkel történő kommunikációt (telefon, e-mail, Facebook) a Kréta naplóban is rögzítik.

Az éves munkatervi programok digitális változatának elkészítése megtörténik.

A digitális munkarendre való áttérés esetén a tanulók az erre kijelölt napokon kötelesek minden holmijukat elvinni a kollégiumból, a szekrényeket és hűtőket üresen, nyitott állapotban hagyni. A kiköltözéssel kapcsolatos információk a kollégium honlapján kerülnek közzétételre.

Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy hivatalos forrásokból tájékozódjanak (www.kormany.hu; www.oktatas.hu; www.koronavirus.gov.hu ).

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük